A Kreml irányítása alatt térnek vissza a Wagner zsoldosai Ukrajnába

A Wagner katonái a június végi lázadás idején, Rosztovban
A Wagner katonái a június végi lázadás idején, Rosztovban Szerzői jogok AP Photo
Írta:  SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Moszkva Prigozsin halála után kezdte átvenni az irányítást a Közel-Keleten és Afrikában működő, mintegy 6000 harcosból álló Wagner-egységek felett.

Egy hónappal alapító tulajdonosuk, Jevgenyij Prigozsin halála után a Wagner zsoldosszervezet közölte, hogy harcosaik visszatérnek Ukrajnába, "hogy megvédjék Oroszország érdekeit".

HIRDETÉS

Továbbra is bizonytalan a jövője az orosz állam által erősen támogatott katonai magáncégnek, amely kulcsszerepet játszott a donyecki Bahmut városért folyó harcban. A Wagner azonban változatlanul hozzáférést biztosít a Kremlnek az erőforrásokhoz Afrika azon részein, ahol máig jelen van (Szudán, Líbia, Mali, Közép-afrikai Köztársaság).

A júniusi lázadás, és pláne Prigozsin halála óta a Kreml szorosabb ellenőrzés alá vonta a Wagnert, amelynek harcosait Putyin ultimátum elé állította: vagy csatlakozhatnak az orosz hadsereghez, vagy Belaruszba mennek.

Az orosz elnök augusztus végén írta alá a rendeletet, ami kötelezi a félkatonai, vagy nem katonai alakulatok minden tagját, hogy tegyenek esküt az ország alkotmányos rendjére. Putyin intézkedésének fő célpontja természetesen az akkor 40 ezer fegyveressel rendelkező Wagner volt.

Az elhúzódó bizonytalanság közepette most a szervezet Telegram-csatornáján olyan képeket tettek közzé, amelyeken a katonák Wagner- és orosz zászlókat tartanak egy meg nem nevezett helyen lévő buszmegálló előtt - írja a Newsweek.

"Az 1. rohamosztag egyik szakaszának katonái önálló csoportjuk összeállítása után visszatérnek a konfliktusövezetbe, hogy megvédjék Oroszország érdekeit és a győzelmet" - áll a bejegyzésben, amely nem említi közvetlenül Ukrajnát, és további részleteket sem közölt arról, hova mennek.

Samuel Ramani, a RUSI brit védelmi intézet munkatársa az X-en (korábbi Twitteren) azt írta, hogy a Kreml egykori tanácsadója, Szergej Markov, Prigozsin egykori pártfogója, hasonló állításokat fogalmazott meg a Wagner visszatérésével kapcsolatban, "és azzal dicsekszik, hogy az ukránok félnek."

"Nem világos, milyen szerepet játszanak majd, mivel a Wagner támadó feladatokra összpontosít – feltehetően Kupianszk, Liman" – tette hozzá Ramani, utalva a front azon szektorára, ahol az ukrán erők ellentámadást hajtanak végre az oroszok által megszállt területek visszafoglalására.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Putyin hűségesküre szorítja a Wagnereseket - vagy feloszlatja őket, mint tartós veszélyforrást

Prigozsin él? Új videó került fel róla a Wagner Telegramjára

Jóban, rosszban, árnyékban: ki Ljubov Prigozsina, a Wagner-vezér özvegye?