Hirdetés

Egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a puccs sújtotta Nigerből

Egy francia katonai Airbus külföldieket hoz ki Nigerből
Egy francia katonai Airbus külföldieket hoz ki Nigerből -  Szerzői jogok  Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
Közzétéve: •A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon adott hírt arról, hogy véget ért az az evakuációs művelet, mely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek Nigerből, pontosabban annak fővárosából, Niameyből.

A miniszter azt írta, hogy a olasz vezetéssel végrehajtott nemzetközi akció során közel száz embert hoztak ki az országból. Az akció első lépéseként az olasz nagykövetségen gyűlt össze valamennyi később kimenekített személy, majd az adategyeztetést követően a reptérre mentek, ahonnan szerda hajnalban szállt fel egy olasz katonai különgép.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hozzátette: a kimenekítést magyar részről a tripoli és a római nagykövetség segítette, akik folyamatosan tartották a kapcsolatot a francia és az olasz hatóságokkal, illetve az EU akkreditált kollégáival. Az evakuációs gép rendben landolt Rómában.

Fotó: AP
Az ország új vezetésének támogatói Niameyben Fotó: AP

A külügyminisztérium jelenleg nem tud más magyar állampolgárról, aki Nigerben tartózkodna. 

A helyzet Nigerben továbbra is kritikus, a hadsereg gyakorlatilag túszul ejtette a nigeri elnököt.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Tizenhatszor repült Oroszországba Szijjártó Péter az Orbán-kormány utolsó négy évében

Van-e nemzetbiztonsági kockázata Szijjártó Péter munkavállalásának egy kínai világcégnél?

Hétfőn hallgatná meg a Nemzetbiztonsági Bizottság Szijjártó Pétert