NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Trump megkapta a hatósági figyelmeztetést, hogy gyanúsított lehet a Capitolium elleni lázadásban

Trump beszéde közvetlenül a Capitolium ostroma előtt
Trump beszéde közvetlenül a Capitolium ostroma előtt Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A volt elnök kedd reggel közölte, hogy hivatalosan figyelmeztették: célpontja az igazságügyi minisztérium január 6-i vizsgálatának, amely a 2020-as választások elvesztése utáni hatalmon maradására irányuló erőfeszítéseire összpontosít.

Trump vasárnap este kapta meg a „céllevelet”

HIRDETÉS

A céllevél egy hivatalos értesítés arról, hogy a címzett ellen összegyűlt annyi bizonyíték, ami alapján meg lehet gyanúsítani, majd vádat lehet emelni ellene, vagyis az eljárás célpontja lehet.

A volt elnök közleménye „megzavarodottnak” nevezi Jack Smith különleges ügyészt, aki vasárnap tudatta vele és ügyvédeivel, hogy 2021 január 6-i lázadásban illetékes nagyesküdtszéki nyomozás célpontja lett. (A nagyesküdtszék, azaz a Grand Jury hagyományosan 23 állampolgárból áll, aki jogosultak dönteni a vádemelésről, egyben meg is védhetik ettől azt a személyt, akinek esetleges bűnösségét nem igazolták előttük meggyőzően.)

Az ügyész 4 napot adott arra, hogy Trump jelentést tegyen az esküdtek előtt, amit gyakran letartóztatás és vádemelés követ, de nem feltétlenül. 

Merrick Garland legfőbb ügyész már tavaly kirendelte Smith vizsgálót a lázadás kinyomozására, és annak kiderítésével is megbízta, hogy „beavatkozott-e bármely hivatalos vagy nem hivatalos személy vagy szervezet jogellenesen a hatalomátadásba”.

AP Photo
Jack Smith különleges vizsgálóAP Photo

Ez az ügy nehezebb, bonyolultabb, de súlyosabb is, mint a dokumentumrejtegetés

A jogi szakvélemények egyetértenek abban, hogy a demokratikus rend megdöntésére és a népképviselet megtámadására irányuló akció jóval súlyosabb, mint a Mar-a-Lagóban rejtegetett titkos iratok ügye. Bonyolultabb is, mert bizonyítani kell, hogy az elnök tudatosan szította fel az ostromlók dühét a Capitolium elleni támadásra, és nem csak valamiféle érzelmi hatás alatt állt.

Trump és stábjának több tagja, valamint néhány ügyvédje sokrétű tervet követett, hogy az elnök hivatalban maradjon, miután Mike Pence akkori alelnök aznap reggel közölte, hogy el fogja utasítani Trump követelését a választási eredmények megsemmisítésére. Trump csapata annak tudatában kezdte a délelőttöt, hogy Pence, aki akkor a Szenátus elnöke is volt, ki fogja hirdetni az elektori testület választási jelentését. 

Erre nézve már a Kongresszus vizsgálata során is több tanúvallomás elhangzott, melyeket most bizonyítékként lehet felhasználni. Ilyen volt Cassidy Hutchinson nyilatkozata, aki azt hallotta aznap reggel Mark Meadows kabinetfőnöktől, hogy „valami készül, és nagy baj lesz”.

AP Photo
Cassidy Hutchinson eskütétele a kongresszusi vizsgáló bizottság előtt, 2022 június 28.AP Photo

Mi a vád feladata?

A vádnak azt kell bizonyítania, hogy a 2021 január 6-án délelőtt egy összeesküvés jött létre, aminek eredménye az elnök beszéde volt aznap délután a Fehét Ház mögött.

Egyben direkt összefüggést kell kimutatni a beszéd és a Kongresszus elleni támadás között. Ugyanis az épület előtt már a beszéd előtt is gyülekezett a tömeg, de a behatolásra csak a szónoklat után került sor.

Azt még nem lehet tudni, hogy egy esetleges vád pontosan mit tartalmazna, de legvalószínűbb „az Egyesült Államok megtévesztésére irányuló összeesküvésről” lenne szó, mivel hamis választói bizonyítványokat készítettek, amelyeket be is nyújtottak a Kongresszusnak.

Hasonló tartalmú vádak számos olyan személlyel szemben is felvetődtek, akik az épületbe behatoló csoportok tagjai voltak, így az az Eskütartók (Oath Keepers) és a Proud Boys katonai és soviniszta csoport tagjai.

Susan Walsh/AP
Stewart Rhodes, az Eskütartók vezéreSusan Walsh/AP

Az előző hetek eseményei

Az ügyészek az elmúlt hetekben több Trumphoz kötődő személy hívtak a nagyesküdtszék elé, köztük a vejét, Jared Kushnert is. Az ügyészek kérdéseket tettek fel arról, hogy Trump tudatában volt-e annak, hogy elvesztette a választásokat, mivel egyes vádak esetében kulcsfontosságú a szándék, a motiváció és a tudati állapot megvizsgálása. 

Idén már harmadszor emelnek vádat Trump ellen, és néhány hónapon belül ez a második eset, hogy szövetségi eljárás elé kell néznie. Áprilisban New York Manhattanben kerületében indult ellene eljárás, egy ügy elhallgatására irányuló elhallgatás miatt. 

Júniusban ártatlannak vallotta magát a szövetségi vádakban, amiért a hivatalából való távozásakor minősített dokumentumokat kezelt.

A volt elnök ellen továbbra is folyik vizsgálat Georgiában a 2020-as választási eredmények megdöntésére tett erőfeszítései miatt. A nyomozást vezető kerületi ügyész jelezte, hogy augusztusban vádat is emelhetnek.

Trump többször is állította, hogy a számtalan vizsgálat csak arra szolgál, hogy aláássák 2024-es elnöki pályázatát. Nyilatkozatai szerint azért támadják, mert jelentős az előnye saját pártján belül, és hajszállal vezet Joe Biden elnökkel szemben is. 

TRUMP TEAM
Trump nagygyűlése július elején, West Palm Beach, FloridaTRUMP TEAM

„Ez a boszorkányüldözés! A VÁLASZTÁSBA VALÓ BEAVATKOZÁSRÓL, ÉS A RENDSZERVÉDELEM TELJES POLITIKAI FELFEGYVERZÉSÉRŐL SZÓL!” – írta Trump kedden közösségi oldalán. „Nagyon szomorú és sötét időszak ez nemzetünk számára!”

A Fehér Ház határozottan kitart amellett, hogy nem állnak kapcsolatban a nyomozó szervekkel a Trumpot érintő ügyekben.

HIRDETÉS

Trump csütörtökig kapott időt arra, hogy megjelenjen a Washington D.C. nagyesküdtszéke előtt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Vaskézzel sújtott le az amerikai igazságszolgáltatás a Capitolium-lázadás egyik főszereplőjére

Trump tudott a Capitolium ostromlóinak fegyvereiről

A Trump-cunami folytatódik: vád alatt Rudy Giuliani, New York egykori legendás polgármestere