EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Macron óvatosan optimista: csillapodni látszik az erőszak

Macron elnök beszél a polgármesterekhez
Macron elnök beszél a polgármesterekhez Szerzői jogok Ludovic Marin/AP
Szerzői jogok Ludovic Marin/AP
Írta: Kiss Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A francia elnök úgy látja, az öt éjjelen át tartó és jelentős anyagi károkat okozó elővárosi zavargások után már javul a helyzet.

HIRDETÉS

Az erőszak csúcspontja elmúlt – ezzel biztatta a francia elnök a zavargásoktól sújtott elővárosok polgármestereit, amikor hivatalában fogadta őket. Emmanuel Macron sürgősségi törvénytervezetet jelentett be a megrongált középületek, közlekedési eszközök helyreállításának finanszírozására.

"Tartós köztársasági rendet akarunk mind, ezen fogunk dolgozni. Ez abszolúte prioritást élvez" – jelentette ki Emmanuel Macron, és köszöntet mondott az önkormányzati vezetőknek, ugyanolyan ünnepélyesen, mint a rendőröknek, csendőröknek és tűzoltóknak hétfő este.

A polgármestereknek Emmanuel Macron elmondta: "alapos munkával szeretné megérteni a mélyreható okait annak, ami az elmúlt napok eseményeihez vezetett", hogy tudniillik gyerekek romboltak az utcákon és csaptak össze rendőrökkel, hasonlóan a 2005 őszén három hétig tartó elővárosi zavargásokhoz.

Franciaországban azután szabadultak el az indulatok, hogy múlt kedden egy rendőr lelőtt egy 17 éves fiút Nanterre-ben egy közúti ellenőrzéskor.

"A kereskedők elrendezik a dolgokat. Sajnos ez a szomorú valóság, de ezt tapasztaljuk minden alkalommal, amikor városi zavargások vannak a közösségeinkben. És nagyon jól tudjuk, hogy néhány hét, néhány hónap, néhány év múlva ismét városi zavargások lesznek. És ez természetesen azonnali intézkedést igényel a rend helyreállítása érdekében, ugyanakkor mélyreható erőfeszítést, amely teljesen különbözik attól, amit az elmúlt harminc évben tettek" – mondta David Lisnard, a Francia Polgármesterek Szövetségének (AMF) elnöke. 

A belügyminisztérium legfrissebb összesítése szerint a zavargásokban 3486 embert állítottak elő, 12 202 gépkocsit gyújtottak fel, 1105 épületben keletkezett tűzkár vagy rongálás, 209 rendőrségi és csendőrségi létesítményt ért támadás egy hét alatt.

Több millió eurós károk keletkeztek középületekben és magántulajdonban. Csaknem 6000 kárigényt jelentettek be a biztosítótársaságoknak Franciaország-szerte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fokozott biztonsági intézkedések a francia nemzeti ünnepen

Csillapodni látszik az erőszak Franciaországban

A francia rendőrök lelőtték azt a fegyverest, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát