EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Francia rendőr golyója végzett egy tinédzserrel, letartóztatás és zavargás Nanterre-ben

Az eset végeredménye
Az eset végeredménye Szerzői jogok Actulle17
Szerzői jogok Actulle17
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az őrizetbe vett rendőr szerint a fiatalember rájuk hajtott kocsijával, és ellenállt a felszólításnak. Magyarázata szerint önvédelem történt.

HIRDETÉS

Nyomozás indult egy 17 éves tinédzser, a vélhetően észak-afrikai származású Naël M. halála után, aki kedd reggel autót vezetett a Párizs-környéki Nanterre-ben (Hauts-de-Seine), amikor megtagadta a forgalomkorlátozás miatt elrendelt megállást és igazoltatást a rendőrhatóságnak, majd megpróbált újra elindulni, elsodorva a rendőröket - közölte az esetet vizsgáló ügyész. 

Egy 38 éves tiszt tüzet nyitott rá, életveszélyesen eltalálta a sofőrt, akinek életét a helyszínre siető mentősők már nem tudták megmenteni. 

Az eset áldozata

A fiú családjának ügyvédei a rendőrségi videófelvétel hangsávjának elemzése után állítják, hogy a rendőr azt kiabálta a menekülő felé, hogy "Golyót eresztek a fejedbe!"

A két rendőr egyikét szándékos emberölés miatt vették őrizetbe - jelentette a nanterre-i ügyészség 19 óra körül. Ez volt a tiszt, aki tüzet nyitott, és akit az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPN) nyomozói hallgatnak ki. A rendőr ügyvédje, Madame Laurent-Franck Lienard egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A másik rendőr ügyét a helyi rendőrhatóság vizsgálja.

A Le Figaro jelentése szerint az eset izgalmat váltott ki a helyi lakosság egy részéből, akik kukákat borogattak és felgyújtottak több  járművet. 

A környéken megerősített rendőrjárőrök cirkálnak és végeznek ellenőrzéseket. Egyes helyeken a tiltakozók megpróbálják blokkolni a rendőrök haladását. Egy tiltakozó nőt "Menjen vissza Afrikába" felkiáltással küldtek félre a rendőrök. A demonstrálók közül többeket bilincsben vezettek el. 

A regionális rendőrség külön vizsgálatot folytat azzal kapcsolatban, hogy a sofőr elmulasztott megállítani, és állítólagos kísérletet tett egy közhatalmi tisztséget betöltő személy megölésére. A járműben ekkor még két személy utazott, de az első utas elmenekült, míg a második, szintén kiskorú utast elfogták és őrizetbe vették.

Franciaországban 2022-ben rekordszámú, 13 olyan halálesetet jegyeztek fel, amikor megtagadták a forgalomszabályozás miatti megállást. Ezekben az ügyekben öt rendőr ellen emeltek vádat. 

Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren a délután megerősítette az IGPN-vizsgálat megindítását, "hogy minden fényt fognak derítni a tragédia összes körülményére". 

A hatóságok és a rendőri szakszervezetek az egyre veszélyesebb vezetési magatartás terjedését hibáztatják, míg mások arra a 2017-es törvényre mutatnak, amely túlzottan lazított a rendőrség fegyverhasználatának feltételein.

Két héttel ezelőtt a nyugati Angouleme városában egy 19 éves fiatalt ölt meg egy rendőr, akinek autója a lábán sebesítette meg.

Az ilyen esetek azért is érdemelnek különös figyelmet, mert sok esetben hirtelen kirobbanó csoportos izgalommal és nem kontrollált megmozdulásokkal járnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Emberéletet követelt és eurómilliós károkat okoz a franciaországi zavargás

"Menjen haza Afrikába!" - rasszista közbekiabálás miatt tört ki a botrány a francia parlamentben

Hajtóvadászatot indítottak a fegyőröket megölő támadók ellen Franciaországban