Megszünteti a kormány a CSOK-ot a városokban, augusztustól vége az árstopoknak

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter 2023. június 19-én
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter 2023. június 19-én Szerzői jogok MTI/Soós Lajos
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Jelentősen átalakítja a kormány a családtámogatási rendszert Magyarországon, a szomszédban zajló háborúra hivatkozva.

A CSOK jelenleg a kisebb településeken működik jól, a nagyobb városokban nem, mert ott nagyon megnőttek az ingatlanárak. Erre hivatkozva a kormány átalakítja a rendszert: az 5000 főnél népesebb településeken a jövőben nem lehet majd igényelni a családi otthonteremtési kedvezményt. 

HIRDETÉS

A falusi CSOK viszont továbbra is megmarad, és emelkedik az összege, egy gyerek esetén 1 millió, két gyerek esetén 4 millió, három gyerek esetén 15 millió forintot lehet majd igényelni januártól - jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A babaváró is megváltozik, az árstopok eltűnnek

A babaváró hitelt szintén átalakítják, Gulyás ezt azzal indokolta, hogy kitolódott a gyerekvállalás időpontja. Az új rendszerben akár 11 millió forintos kölcsönt is lehet majd igényelni, de csak azoknak a házaspároknak, melyekben a nő harminc évnél fiatalabb. 2024 végéig átmeneti időszak lesz, addig még a 30 és 40 év közötti nőknek is jár a kölcsön. A családtámogatási rendszer komoly átalakítását a szomszédban zajló háborúval indokolta meg a miniszter.

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy augusztus elsejével megszűnnek a különböző termékekre kivetett árstopok. A miniszter szerint a nyár utolsó hónapjára 15 százalékra, decemberre pedig egyszámjegyűre csökken az infláció, az árstopok pedig beteljesítették a feladatukat, úgyhogy ideje kivezetni őket. 

Ezzel párhuzamosan viszont a kötelező akciózás mértékét 10-ről 15 százalékra emelik - ez az intézkedés legalább december 31-ig maradni fog. Egy-egy termékkategórián belül legalább 2 termékre kell majd bevezetnie az akciókat a kereskedőknek, de azt a boltok döntik el, hogy konkrétan melyik termékek árát csökkentik.

Később újságírói kérdésre Gulyás azt mondta, hogy minimális hatása lesz az inflációra az árstopok kivezetésének.

Még keresik a Horvátországban lezuhant harmadik magyar katonát

A szerdán Horvátországban lezuhant magyar katonai helikopterrel kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy a személyzet harmadik tagját még mindig nem találták meg, de érdemi esély nincs a túlélésére. A fedélzeten három magyar katona volt, kettejük holtteste megvan. A Magyar Honvédség saját halottjának tekinti az áldozatokat. A szakértői vizsgálat még zajlik azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a balesetet.

Az év közbeni nyugdíjemelés lehetőségéről is kérdezték a minisztert, erre ő azt felelte, hogy ha a vártnál lassabban csökken az infláció, akkor lehet korrekció. Ettől függetlenül az infláció mértékével emelkedni fognak a nyugdíjak a jövő év elején. 

Mi a felelőssége a kormánynak és a jegybanknak abban, hogy Magyarországon az infláció kétszer akkora, mint az uniós listán mögöttünk következő Lengyelországban és Csehországban, és háromszor akkora, mint az uniós átlag. Gulyás Gergely szerint erre az ország nyersanyagkitettsége a magyarázat: Magyarország a kőolaj és a földgáz jelentős részét külföldről szerzi be, ráadásul tavaly az aszályos időjárás rosszat tett a termésnek. 

A Bizottság politikai célból akadályozza az uniós források kifizetését Gulyás szerint

Az uniós források érkezésével kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy Magyarországnak már nincs törvényalkotási teendője ezügyben - a kormány álláspontja szerint jogszabályok köteleznék az Európai Bizottságot, hogy lépjen, de ők politikai okokból halogatják az eljárás folytatását.

Az Euronews kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy az Oroszországból Magyarországra érkezett hadifoglyok megkapták a menekültstátuszt, érkezésük előtt pedig a kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tartotta a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal. 

A hadifoglyokat az ortodox egyház már Oroszországban felszabadította, és aztán kvázi szabad emberként adta át őket a Máltai Szeretetszolgálatnak. És mivel Magyarországon is szabad emberként közlekednek, nyugodtan visszamehetnek Ukrajnába, vagy akár Nyugat-Európába is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Macron: A jelenlegi pénzügyi rendszer elavult

Kormányinfó: egyelőre se Kijevbe, se Moszkvába nem utazik el Orbán Viktor

Cseh Tamás története és dalai érkeznek a Budapest Kongresszusi Központba