EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

OceanGate: a kezdetektől kockázatos vállalkozás volt a gazdagoknak szánt Titanic-expedíció

ARCHÍV: az OceanGate Expeditions által biztosított képen a Titan nevű merülőhajó látható
ARCHÍV: az OceanGate Expeditions által biztosított képen a Titan nevű merülőhajó látható Szerzői jogok AP/OceanGate Expeditions
Szerzői jogok AP/OceanGate Expeditions
Írta: Rita KonyaThe New York Times
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az OceanGate-et már évekkel korábban, külső és belső szakértők egyaránt katasztrofális problémák lehetőségére figyelmeztették. Mindez akkor történt, amikor a cég még csak előkészítette védjegyének szánt misszióját, amely dúsgazdag utasokat visz le a Titanic roncsaihoz.

HIRDETÉS

2018 januárjában az OceanGate mérnökcsapata éppen átadni készült a Titan nevű járművet az új legénységnek, amely a jövőbeni utasok biztonságáért felelt volna. A belsős illetve a független szakemberek ekkor kezdték kongatni a vészharangot - írja a The New York Times. 

Az OceanGate tengeri műveletekért felelős igazgatója, David Lochridge a bírósági dokumentumok szerint akkoriban kezdett el dolgozni egy jelentésen, és végül arra jutott, hogy a tengeralattjárónak további tesztelésre van szüksége még a bevetés előtt. A Lochridge-riport külön kitért azokra a veszélyekre, amelyek az extrém mélység elérése után leselkednek az utasokra.

Elmaradt hitelesítés, "félrevezető marketing"

Hónapokkal később újabb szakértők – iparági vezetők, mélytengeri kutatók és oceanográfusok – közös levelet írtak a cég vezérigazgatójának, Stockton Rushnak. Ebben azt hangsúlyozták, hogy az OceanGate "kísérleti" megközelítése és a hagyományos helyzetértékelés mellőzéséről szóló döntése "katasztrofális" problémákhoz vezethet a Titanic-küldetést illetően. Ezért mindenképpen szükségesnek tartották, hogy a Titant egy neves szakügynökség vizsgálja át, és – amennyiben rendben találja – hitelesítse. Az OceanGate ennek nem tett eleget. 

A repülőmérnök és pilóta Stockton Rush 2009-ben alapította meg az OceanGate-et a washingtoni Everettben. Az elmúlt három évben személyenként 250 ezer dollárt is elkért azért, hogy a tehetős kuncsaft meglátogathassa az 1912-ben, első útján elsüllyedt legendás óceánjáró, a Titanic maradványait a tengerfenéken. 

Lochridge egyebek mellett aggályosnak tartotta azt, hogy a "kilátó", amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy a hajón kívülre is kilássanak, mindössze 1300 méteres mélységig volt tanúsítva. Ez jóval kevesebb, mint amennyire a Titanicra való utazásokhoz lenne szükség, hiszen a roncsok 4000 méterrel az óceán felszíne alatt vannak. 

A Rush-nak címzett közös levelet 38-an írták alá. Mindannyian a tengeralattjáró iparág szakértői, a Tengertechnológiai Társaság (Marine Technology Society) tagjai – egyöntetű aggodalmukat fejezték ki a Titan fejlesztésének módjával és a Titanic-küldetésekkel kapcsolatban is. Mint írták, a Titan marketingje "legalábbis félrevezető" volt, mivel azt állította, hogy a tengeralattjáró megfelel a DNV kockázatértékelő cég biztonsági szabványainak – az OceanGate egyáltalán nem tervezte, hogy hivatalosan tanúsíttatja a hivatal által tengeralattjáróját.

"Szabálytalan" tengeralattjárók

Bart Kemper tengeralattjárók tervezésével foglalkozó törvényszéki mérnök, a levél egyik aláírója szerint az OceanGate úgy kerülte el, hogy be kelljen tartania bizonyos amerikai előírásokat, hogy a hajót nemzetközi vizeken vetette be, ahol a parti őrség szabályai nem érvényesek. "Ebben a levélben alapvetően arra kértük őket, hogy tegyék azt, amit a többi tengeralattjáró tesz, főleg az utasszállító tengeralattjárók" -mondta.

"A tengeralattjárók a csónakokkal és egyéb hajókkal ellentétben többnyire nem esnek szabályozás alá, főleg ha nemzetközi vizeken közlekednek" - hangsúlyozta Salvatore Mercogliano, az észak-karolinai Campbell Egyetem docense.

"Mivel a Titánt egy kanadai hajóra rakodták, majd a Titanic roncsainak közelében az Atlanti-óceán északi részébe eresztették le, nem kellett egy bizonyos országban bejegyeztetni, nem kellett lobogó alatt közlekednie, nem kellett betartania azokat a szabályokat, amelyek sok más hajóra vonatkoznak. Olyan, mint egy utánfutón szállított hajó. A rendőrség biztosítja, hogy az utánfutó megfelel az úton való közlekedésre vonatkozó követelményeknek, de magát a hajót nem ellenőrzik" - magyarázta Mercogliano. 

Az 1993-as, utasszállító hajókra vonatkozó biztonsági törvény, amely szabályozza az utasokat szállító tengeralattjárókat, és előírja, hogy azokat a parti őrségnél kell bejegyeztetni, tehát nem vonatkozik a Titanra, mivel nem amerikai zászló alatt közlekedik, és nem amerikai vizeken hajózik.

AP/AP
Keresik a Titan nevű tengeralattjárót, amely a Titanic roncsai körül tűnt el június közepénAP/AP

Az OceanGate szóvivője nem kívánta kommentálni Lochridge és az iparági vezetők öt évvel ezelőtti kritikáit. Stockton Rush vezérigazgató jelenleg szintén az eltűnt jármű fedélzeten tartózkodik negyedmagával.

Az OceanGate két korábbi expedíciót már levezényelt a Titanic roncsaihoz: 2021-ben és 2022-ben. Ezek az utak alapjaikban sikeresek voltak, de nem voltak teljesen  problémamentesek.

Februárban egy floridai házaspár beperelte Rush-t, mondván, hogy cége nem volt hajlandó visszafizetni nekik azt a 105 ezer dollárt, amit mindketten kifizettek, hogy 2018-ban felkeressék a Titanic roncsait a Titánnal. Az utazást a kereset szerint többször is elhalasztották, részben azért, mert a vállalat állítása szerint további teszteket kell lefuttatni a Titanon. Pénzvisszatérítés helyett az OceanGate azt ajánlotta a házaspárnak, hogy vegyenek részt egy későbbi, 2021. júliusi expedícióban. A per még most is tart.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Titanic rendezője szerint kísérteties a hasonlóság a két tengeri katasztrófa között

Eltűnt az óceánban egy tengeralattjáró, ami a Titanic roncsához szokott turistákat szállítani

Maui beperli a hawaii áramszolgáltatót a tűzvészben feltételezett szerepe miatt