Több brit egyetemre vetült a gyanú, hogy fejlesztéseiket Iránnak adják át - drónok lesznek belőlük

Nem csak kínos, de veszélyes is
Nem csak kínos, de veszélyes is Szerzői jogok AP
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A brit szabályozás szigorúan tiltja az Irán javára szóló bármilyen haditechnikai célú eladást, akár közvetve, akár áttételesen. Ám a tilalmak megkerülhetők.

A nyugati szankciók és haditechnikai korlátozások sokféle módon kijátszhatók

Az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság kormányai egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy tilalmak alá vont áruk, termékek és szellemi alkotások szankcionált kormányok kezére kerülnek, melyek nem békés céllal iparkodnak ezek megszerzésére. 

HIRDETÉS

Mint azt az Euronews korábban összefoglalta, sokféle módja van a haditechnika átjátszásának véres kezekbe, amire a legékesebb példa az ukrajnai hadszíntéren az oroszok által előszeretettel használt iráni drón-flotta. Ezekhez Moszkva jóval kedvezőbb áron jut, mint a cirkálórakétákhoz, melynek készletei fogyóban vannak. Oroszország már 20 ezer dollárért hozzá férhet egy iráni Shahed-186 drónhoz, míg az orosz Kalibr cirkálórakéta ára megközelíti az egymillió dollárt.

De hogy még neves brit egyetemek is...? Az hogy lehet?

A Jewish Chronicle adatgyűjtése és feltáró jelentése szerint több brit egyetem is végzett olyan kutatásokat és fejlesztéseket, amelyek kifejezetten Irán számára készültek, vagy a munkába iráni közreműködőket vontak be. Vagyis nem (csak) adatlopásról van szó, hanem együttműködésről. Több iráni kutatót név szerint említ a jelentés, közülük az egyikük részt vállalt az adatsor összeállításában.

A leleplezés bejelentése

Az érintett egyetemek némelyike a Brit Király Légierővel (RAF) is fejlesztési kapcsolatokat ápol. Tizenegy brit egyetem vagy kutatásvezető kerülhet bajba amiatt, hogy technológiai leírásaik, fejlesztéseik vagy terveik kézen-közön Irán birtokába kerültek. 

Közülük is kiemelkedik a Cambridge-i Egyetem, amely a világrangsorban a 8. helyet foglalja el, és az egyetemi elit hagyományos szereplője – 47 Nobel-díjassal. A listán szerepel a szintén magas presztízsű Imperial College London is, a globális rangsor 13. helyezettje.

Eddig 16 olyan tanulmány vált ismertté, amelyek adatai felhasználhatók öngyilkos vagy manőverező csapásmérő drónok, illetve vadászrepülők építéséhez. A pilóta nélküli légijárművek (UAV) közül a legismertebb iráni típus a Shahed 136, amit már nagy szériában képesek gyártani. Kezelésük betanítására iráni instruktorok járnak az oroszok által megszállt kelet-ukrajnai régiókba.

Az egyik brit egyetemi projektet Teherán direktben finanszírozta, és feladata a drónmotorok magasságának, sebességének és hatótávolságának növelése volt. A Glasgow-i egyetemen iráni kutatókkal együtt dolgoztak a sugárhajtóművek vezérlőinek tesztelésén, hogy növeljék azok manőverezőképességét és válaszidejét. 

A Jewish Chronicle feltárása eljutott a parlamenti képviselők kezébe is, akik azonnali kormányvizsgálatot követelnek a ügyben. Rishi Sunak miniszterelnök kabinet-szóvivője szerint a "a kormány nem fogad el olyan együttműködéseket, amelyek veszélyeztetik nemzetbiztonságunkat, és elutasítjuk az olyan kérelmeket, melyekkel aggályaink vannak.” Az Egyesült Királyság már több Irán-ellenes szankciós intézkedést hozott, és ezek betartatása egyre nagyobb súlyú követelmény.

"Szóhoz sem jutok..." - Irán kifosztja Oroszországot?

AP
Egyre szorosabb a Putyin-Khamenei kapcsolat, noha a COVID miatt távol ültek egymástól - Teherán, 2022. július 19.AP

Hamish de Bretton-Gordon ezredes, a brit hadsereg fegyverszakértője szerint „semmi ok nincs arra, hogy brit egyetemek bármilyen kutatást végezzenek iráni egyetemekkel, ha pedig katonai projekteken dolgoznak együtt, akkor szóhoz sem jutok."

A szakértő szerint a dolog elég egyszerűen fest: Irán kifosztja Oroszországot, de ehhez a Nyugattól (köztük a britektől) kell lopnia a szaktudást. Ezért a technológiai információs csatornák lezárása létkérdés lett.

A feltárás nyomán mind a kormánypárti, mint az ellenzéki politikusok azonnali kivizsgálást és a szankciók érvényesítését követelték, köztük Lord Polak konzervatív Izrael-párti politikus, és David Lammy, az árnyékkormány külügyminiszterere.

JISS
Egyre fejlettebb modellek kerülnek előJISS

Eddig egyik egyetem sem tagadta vagy cáfolta ezeket az állításokat. Legtöbbjük válasza az volt, hogy "alapos vizsgálatnak vetik alá a jelentést", míg a Cambridge-i egyetem – eddig – nem is reagált a megkeresésekre. 

A helyzetet súlyosbítja, hogy a drónok az Iráni Forradalmi Gárda (IRCG) és az al-Quds Brigádok birtokába kerülnek, melyeket több nyugati hatalom a terrorszervezetek listáján tart nyilván. Az ukrán kormány is terrortámadásként kezeli a civil lakosság ellen intézett dróntámadásokat.

Több emlékeztető olvasható arról, hogy ezekben az esetekben egyáltalán nem csak az ukrajnai háborúba való beavatkozásról, hanem sokkal többről is szó van. A fejlett technológiákhoz való "kerülő" hozzáférés, azaz a lopás vagy megvesztegetés megerősíti az iráni papi vezetés pozícóit odahaza is (például a felkelőkkel és az azeri partizánokkal szemben), de főként határain túl. 

HIRDETÉS

Itt elsősorban a Perzsa-öbölben megélénkült iráni műveletekről van szó, amelyek veszélyeztetik a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalának biztonságát, egyben stratégiai hátrányba kergetik a mérsékeltebb arab rezsimeket a térségben. 

A drónok használhatók lehetnek egy tálib (Afganisztán) - Irán fegyveres konfliktusban, és természetesen folyamatos kockázati tényezőt jelentenek Izrael számára is.

Az USA szerint nem lesz új megegyezés a 2015-ös atomalkuról, ha Irán nem száll ki Oroszország haditechnikai megsegítéséből. Az amerikai feltételek között a támadó eszközök szállításának beszüntetése is szerepel, értelemszerűen a drónokra is kiterjedően.

Ehhez viszont az Egyesült Királyság hozzájárulása is szükséges, ahol az Iránnal szembeni gyanakvás egyre élesebb. A veszélyekre figyelmeztet Alicia Kearns, a brit törvényhozás külügyi bizottságának elnöke is, aki szerint vizsgálatot kell tartani az egyetemek és Irán „borzasztó együttműködéséről, melyek megszeghetik az érzékeny és kettős felhasználású technológiákkal kapcsolatos szankciókat”.

Már 2021-ben jelezte Izrael akkori védelmi minisztere, Benni Gantz, hogy Irán egyik legerősebb kapacitása az UAV-flotta. „Ez többféle halálos és precíz fegyver sorozata, amely a ballisztikus rakétákhoz hasonlóan több ezer kilométert is képesek megtenni." 

HIRDETÉS

Ezekről a veszélyekről Naftáli Bennett előző izraeli miniszterelnök is szólt az ENSZ közgyűlésén, amikor arra figyelmeztetett, hogy Irán jemeni, iraki, szíriai és libanoni kiszolgálói hamarosan több ezer UAV-val fognak rendelkezni. Izrael fokozódó aggodalommal figyeli az iráni UAV-ok szaporodását, ami mára elért egy „kritikus tömeget”, ami pusztító tömegkapacitásával a nukleáris fenyegetés szintjére emeli.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Feszült helyzet alakult ki amerikai drónok és orosz harci gépek között Szíria felett

Megvádolták a Harvard egyetemet, miszerint kivételeznek a gazdag, fehér felvételizőkkel

A szombati volt az év legforróbb napja Angliában