Mától Ódor Lajos és szakértői kormánya vezeti Szlovákiát

Ódor és Caputová kezet fog
Ódor és Caputová kezet fog   -  Szerzői jogok  Jaroslav Novak/Tlacova agentura SR
Írta: Zoltan Siposhegyi

A magyar anyanyelvű közgazdász a tervek szerint a szeptemberi választásokig tölti csak be a tisztséget. Néhány hónap alatt azonban ki kell vezetnie Szlovákiát a belpolitikai válságból, és meg kell egyeznie ez EU-val a támogatások folyósításáról.

Zuzana Caputová szlovák államfő kinevezte Ódor Lajost a szakértői kormány élére. Az új miniszterelnök hétfő délben már át is vette a hivatalt a távozó Eduard Hegertől. A révkomáromi születésű, 46 éves közgazdász eddig a szlovák központi bank alelnöki posztját töltötte be, 2016 óta pedig a CEU-n is tanít.

Ódor Lajos első sajtótájékoztatóján elmondta: legfontosabb, rövidtávú feladatának a szeptemberi választások megfelelő levezénylését tekinti. Úgy fogalmazott, "nem szabad", hogy azok tisztaságát bárki megkérdőjelezhesse. Hosszútávú prioritásként a tehetséges fiatalok itthon tartását, az uniós források hatékony felhasználását és a rászorulók megsegítését jelölte meg.

A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk, hogy másképp is lehet.

Zuzana Caputová a kinevezési ceremónia során azt mondta: a lehető legjobb és pragmatikus teljesítményt vár a kabinettől, ugyanakkor azt is, hogy a "populizmus és a hazugságok" ellensúlya legyen. Az államfő arról is beszélt, hogy a miniszterek legfontosabb feladata az uniós helyreállítási alap forrásainak lehívása és az infláció megzabolázása.

A szakértői kormány kinevezése azután vált szükségessé, miután Eduard Heger ügyvivő kormányfő egy hete felmentését kérte az elnöktől. Ennek legfőbb oka az volt, hogy kabinetjének két minisztere - a külügyi és az agrártárca vezetője - is bejelentette távozási szándékát.

A szakértői kormány tagjai

A külügyi tárcát Miroslav Wlachovsky kapta, aki korábban Washingtonban szolgált diplomataként, majd Szlovákia londoni nagykövete volt. A védelmi tárca élére Martin Sklenár kerül: ő eddig a védelmi, illetve a külügyminisztériumban dolgozott, előzőleg pedig Szlovákia állandó brüsszeli képviseletén, illetve washingtoni nagykövetségén szolgált. 

A belügyi tárcát Ivan Samko vezeti majd, aki korábban Mikulás Dzurinda egyik kormányában már betöltötte ezt a posztot, illetve a védelmi tárcát is vezette. A pénzügyminisztérium élére Horváth Mihály, a szlovák központi bank vezető közgazdásza került.

kapcsolódó cikkek