Bejött Prigozsin fenyegetőzése, minden támogatást megkap a Wagner-csoport Bahmutnál

Prigozsin zsoldosaival a háttérben
Prigozsin zsoldosaival a háttérben   -  Szerzői jogok  AP/PRIGOZHIN PRESS SERVICE
Írta: Horváth Ferenc

A zsoldosvezér korábban azt mondta, ellátási hiányok miatt csapatai feladják állásaikat az ostromlott kelet-ukrajnai városban.

A Wagner-csoport vezetője arról számolt be, ígértet kapott az orosz védelmi minisztériumtól, hogy - egyik napról a másikra - annyi lőszert és fegyvert kapnak zsoldosai, amennyi szükséges a Bahmut városáért zajló harc folytatásához.

Jevgenyij Prigozsin bejelentése egy nappal azután történt, hogy azzal fenyegetőzött; ellátási hiányok miatt május 10-én csapatai otthagyják az ostromlott, stratégiai fontosságú, kelet-ukrajnai várost.

Prigozsin szavai szerint zsoldosai “indokolatlan és haszontalan” veszteségeket szenvednek el a lőszerhiány miatt, és azt is meghagyta, Ramzan Kadirov csecsen egységei vegyék át pozícióikat. A csecsen vezető úgy reagált erre; harcosai készen állnak a feladatra.

A Wagner-vezér azt is mondta, hogy engedélyt kaptak arra, hogy úgy járjanak el Bahmutban, ahogy jónak látják. A Kreml nem kommentálta a vasárnapi videóüzenetet.

kapcsolódó cikkek