Mike Pence volt amerikai alelnököt tanúként hallgatták ki a Trump ellen folyó eljárásban

Mike Pence
Mike Pence   -  Szerzői jogok  Fotó: AP
Írta: MTI / FT

Donald Trump egykori alelnöke zárt ajtók mögött válaszolt az esküdtszék kérdéseire a 2021-es elnöki hatalomátadás körülményeit vizsgáló eljárásban.

Mike Pence-t kulcsfontosságú tanúként emlegetik abban az ügyben, mely Donald Trump felelősségének megállapításáról szól a 2021-es hatalomátadás eseményei során.

Mike Pence korábban nyilvánosság előtt is beszélt arról, hogy egykori fehér házi főnöke, Donald Trump, 2021 januárjának elején próbált rá nyomást gyakorolni, hogy alelnökként és a szenátus elnökeként késleltesse Joe Biden amerikai elnök győzelmének kongresszusi jóváhagyását. Pence elmondta, hogy visszautasította Trumpot, és hogy ez konfliktust idézett elő köztük. 

Mike Pence az esküdtszék kötelező jellegű idézését – a rá vonatkozó jogi mentességre hivatkozva – korábban bíróság előtt támadta meg, mely részben sikerült is: a bíróság úgy döntött, hogy a meghallgatáson a szenátus elnökeként tett lépéseiről nem kell beszélnie, viszont a Donald Trump cselekedeteit érintő kérdésekre válaszolnia kell.

Emlékeztetőül: 2021. január 6-án a Donald Trump mellett demonstráló tömeg egy része betört a washingtoni Capitoliumba, és megzavarta a törvényhozás alakuló ülését. A lázadássá fajult tiltakozás az épületben ragadt Pence-t és családját is fizikailag is fenyegette. Egy videófelvétel tanúsága szerint a támadók olyan jelmondatokat is kiabáltak, hogy „Akasszuk fel Pence-t!”

kapcsolódó cikkek