Az igazságügyi reform mellett tüntettek Izraelben

kormánypárti demonstráció az izraeli parlamentnél
kormánypárti demonstráció az izraeli parlamentnél   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Euronews

Az ellenzék válaszul szombatra újabb reformellenes tüntetést hirdetett.

Több tízezren, más források szerint akár 250 ezren is összegyűlhettek csütörtökön Izraelben, hogy kifejezzék támogatásukat a kormánynak, illetve a vitatott igazságügyi reform mellett.

A felszólalók arról beszéltek, hogy céljuk a jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer megjavítása, illetve a kisebb erőcsoportoktól való függetlenítése.

A rendezvény vezető szónoka a jogrendi változtatásokat sürgető Jarív Levin igazságügyi miniszter volt, aki kijelentette, hogy hazugság az az állítás, miszerint a tervezett lépések diktatúrához vezetnének, s a nemzet a jogi reformok mellett szavazott a november 1-jei parlamenti választásokon.

Szintén beszélt a tömeghez a telepeseket támogató, jobboldali Vallásos Cionisták párt vezetője, Becalel Szmotrics, aki a jelenlegi kormányban a pénzügyi tárcát vezeti. "Övék a média és vannak iparmágnásaik, akik finanszírozzák a tiltakozásokat, de velünk van a nemzet"- vélekedett Szmotrics.

A beszámolók szerint a demonstrációra mintegy ezer autóbuszon szállították Jeruzsálembe az ország különböző részeiből a jelentkezőket, és a tüntetés költségeit jelentős részben a Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette Likud párt és a Vallásos Cionisták nevű párt állta.

A demonstrációt azután szervezték, hogy a kormány az óriási tiltakozás hatására elnapolta a reformtervezet bevezetését. Az ellenzék mély szégyenről beszélt a kormánypárti rendezvény kapcsán, és szombatra újabb nagy reformellenes tüntetést hirdetett.

A helyi lapok beszámolói szerint százötven-kétszázezer ember vett részt a kormánypárti tüntetésen, amelyen a jogrend átalakítását követelték.

kapcsolódó cikkek