NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Barátilag fogadták Szergej Lavrovot Brazíliában

Szergej Lavrov orosz, és Mauro Viera brazil külügyminiszter
Szergej Lavrov orosz, és Mauro Viera brazil külügyminiszter Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Nóra Shenouda
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Lavrov köszönetet mondott Brazíliának "az ukrajnai helyzet keletkezésének megértéséért", valamint hozzátette: közös a vágy arra, hogy egy igazságosabb, valóban demokratikus és többpólusú világrendet alakítsanak ki.

HIRDETÉS

Lehetséges közvetítőként merült fel Brazília az ukrajnai háborúval kapcsolatban, ugyanakkor a brazil államfő amerikai politikával kapcsolatos megjegyzései ellenszenvet váltottak ki Washingtonban. Luis Inácio Lula da Silva ugyanis múlt heti kínai látogatásán kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia a háború folytatódásának támogatásával, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán pedig úgy ítélte meg, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút "két ország döntései" provokálták ki.

Washington szerint Lula az orosz propagandát szajkózza. A brazil külügyminiszter így reagált az Egyesült Államok kritikájára:

"Csak azt tudom erre mondani, hogy Brazíliának és Oroszországnak 195 éve fennálló diplomáciai kapcsolatai vannak, röviden: ennek a két országnak van közös történelme."

A Brazíliában tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a kollégájával közös sajtótájékoztatóján kijelentette: Oroszországnak az az érdeke, hogy az úgymond "hadművelet" minél előbb véget érjen.

Lavrov köszönetet mondott Brazíliának "az ukrajnai helyzet keletkezésének megértéséért", valamint hozzátette: közös a vágy arra, hogy egy igazságosabb, valóban demokratikus és többpólusú világrendet alakítsanak ki.

Lavrov, aki ismét "a Nyugatot és a NATO-t" hibáztatta Ukrajna inváziójáért, Venezuelában, Kubában és Nicaraguában folytatja dél-amerikai körútját.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kubában sajnálta az európai gabonatermelőket Lavrov

Moszkva berendelte az orosz bíróságot elítélő nagyköveteket

Bolsonarót eltiltották a közügyektől, hívei mégis elnököt csinálnának belőle