Kábítószer-túladagolásban halt meg Coolio

Coolio egy 2019-es fellépésen
Coolio egy 2019-es fellépésen   -  Szerzői jogok  Rick Scuteri/AP
Írta: Magyar Ádám

A rapper egy fentanilból, heroinból és metamfetaminokból álló koktélt adott be magának halála előtt, ami végzetesnek bizonyult.

Fentanil-túladagolás végzett a híres amerikai rapperrel, Coolióval, akire fél évvel ezelőtt találtalak rá holtan egyik barátja Los Angeles-i otthonában

Artis Leon Ivey Jr, azaz Coolio 59 éves korában halt meg 2022 szeptemberében. Halálának körülményeit menedzsere, Jarez Posey hozta nyilvánosságra, hat hónap elteltével. A vizsgálatok szerint a művésznek szívbetegsége és asztmája is volt, és utolsó hónapjaiban egy PCP nevű kábítószert fogyasztott, az aranylövést viszont nem ezzel, hanem egy fentanilból, heroinból és metamfetaminokból álló koktéllal adta be magának.

Posey szerint a halottkém balesetnek minősítette Coolio halálát, a vizsgálatok eredményét pedig a rapper családtagjaival is megosztották. A fentanil a heroinnál is ötvenszer halálosabb kábítószernek számít, és az utóbbi években komoly közegészségügyi válsághelyzetet okozott az Egyesült Államokban. 2018 óta már a fentanilhoz kötődik a legtöbb túladagolásos haláleset az országban, csak 2021-ben több mint hetvenezer ember halálához volt köze a szernek.

Coolio a kilencvenes évek nyugati parti hip-hop szcénájának egyik kulcsfigurája volt. Pennsylvaniában született, de Los Angeles híres-hírhedt külvárosában, Comptonban nőtt fel, ahol a legendás N.W.A. rapcsapat is összeállt a nyolcvanas évek végén. Coolio a gengszterrap más képviselőihez hasonlóan már fiatal korában találkozott a bűnözés és a kábítószerek világával. Tinédzserként csatlakozott egy bandához, ebben az időben kábítószerfüggő is volt saját elmondása szerint, majd önkéntes tűzoltóként dolgozott, mielőtt zenei pályára lépett.

Négy évtizeden átívelő karrierje alatt nyolc nagylemezt adott ki, és közben producerként, színészként, sőt, íróként is dolgozott, több tucat filmben és sorozatban tűnt fel. Leghíresebb dalát, a Gangsta's Paradise-t szinte mindenki hallotta már: a számot (ami egy korábbi Stevie Wonder-dal átdolgozása és kibővítése) a Dangerous Minds című film betétdalának választották, és Coolio Grammy-díjat is kapott érte. A Gangsta's Paradise a YouTube-on és a Spotify-on is elérte már az egymilliárd lejátszást. 

Coolio 1998-ban járt Magyarországon, a Sziget Fesztivál nagyszínpadán lépett fel.

kapcsolódó cikkek