EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Közlekedési sztrájk: hétfőn megáll az élet Németországban

Figyelmeztető sztrájk két héttel ezelőtt, a hamburgi repülőtéren
Figyelmeztető sztrájk két héttel ezelőtt, a hamburgi repülőtéren Szerzői jogok AP/Jonas Walzberg/dpa
Szerzői jogok AP/Jonas Walzberg/dpa
Írta: Laszlo SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A szakszervezetek úgy érzik, a munkáltatók nem veszik őket komolyan. Azt tanácsolják az utazóknak, hogy már vasárnap, idejében induljanak útnak.

HIRDETÉS

Olaf Scholz kancellár még nem szólalt meg a munkaadók és a befolyásos szakszervezetek hónapok óta tartó bérvitájában, a helyi koalíciós politikusok pedig inkább megértőek a munkavállalók követeléseivel szemben. A konfliktus gyorsan eszkalálódott, a szakszervezetek állítása szerint azért, mert a munkaadók nem veszik őket elég komolyan.

Mint arról beszámoltunk, 24 órás országos közlekedési sztrájkot hirdettek a német szakszervezetek hétfőre. A közszolgálati dolgozókat tömörítő Ver.di és az EVG vasúti és közlekedési szakszervezetek által szervezett munkabeszüntetésben részt vesznek a repterek, kikötők, vasutak, buszok és metrók alkalmazottai.

Ami a repülőtereket illeti: a frankfurti repülőtéren hétfőn, a müncheni repülőtéren pedig sem vasárnap, sem hétfőn nem lesz rendszeres utasforgalom.

Az országos sztrájk legfőbb oka az, hogy rendkívül gyorsan eszkalálódott a helyzet, főleg a vasútnál: a hónapok óta tartó bérvitában a szakszervezetek példát akartak statuálni, még azt is belengetve, hogy húsvétig elhúzzák a tiltakozásokat. A Ver.di és az EVG 10,5 illetve 12 százalékos fizetésemelést követelnek dolgozóiknak, a munkaadók két lépésben 5 százalékos emelést kínáltak fel.

"Megkeményednek a frontok a vállalkozók és a szakszervezetek között, nagyobb sztrájkok fenyegetnek, megbéníthatják az országot" - írta nemrég a Welt a több szférában is éleződő konfliktusokról. A lapnak Steffen Kampeter, a Német Munkaadói Szövetség (BDA) vezetője azt mondta, hogy mivel ma már egy globalizált világban élünk, a vállalatok teljesen másképp reagálnak az ilyen konfliktusokra, mint a 70-es években:

Elvándorolhatnak, befektethetnek a világ más régióiban. És ezt meg is teszik. Németország dezindusztrializációja nem mítosz, hanem most zajlik.

A hétfői munkabeszüntetés lényegében az egész országot megbéníthatja. Az EVG vezetője, Martin Burkert azt tanácsolta az utazóknak, hogy már vasárnap, időben induljanak útnak. Bár a sztrájk hivatalosan csak éjfélkor kezdődik, szerinte nem garantálható, hogy vasárnap este nem lesznek már korlátozások dolgozók olyan műszakjainál, amelyek csak éjfél után érnek véget.

Az EVG úgy érzi, a munkáltatók "nem veszik komolyan" őket, a munkáltatók "becsukják a szemüket" a munkavállalók igényei láttán - állítja Burkert, aki szerint nem fordulhat elő, hogy a vasutasok leszakadjanak az általános bérfejlesztéstől.

A szakszervezetek az infláció mellett a számos foglalkozási ágat érintő munkaerőhiánnyal is érvelnek. A munkavállalók szerintük "teljesen túlterheltek", és alacsonynak tartják a kezdő fizetéseket is, amelyek sokszor csak alig haladják meg a minimálbért.

A vasúti munkáltató, a Deutsche Bahn (DB) bírálta a meghirdetett figyelmeztető sztrájkot, és felszólította az EVG-t, hogy "vállalja a felelősségét, és azonnal térjen vissza a tárgyalóasztalhoz". Martin Seiler személyzeti főnök túl későinek nevezte a következő, április végi tárgyalási időpontot. "Most sztrájkolni, majd négy hétig nem tárgyalni, ezt nem gondolhatják komolyan a szakszervezetek."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Sztrájk: pénteken fél napra megint leáll a német vasúti közlekedés

Sztrájkok nehezítik az európai közlekedést a húsvéti hétvégén

Nem jutottak be a turisták a Louvre-ba