Radikálisan megújítaná a katolikus egyházat egy német reformtestület

Egyenlő jogokat kérnek a nőknek az egyházon belül frankfurti hívők
Egyenlő jogokat kérnek a nőknek az egyházon belül frankfurti hívők   -  Szerzői jogok  AP Photo/Michael Probst
Írta: Euronews/ÁG - MTI & AP

A nőknek egyenlő jogokat, az azonos nemű párokra áldást kérnek a katolikus egyháztól frankfurti hívők.

Radikálisan megújítaná a katolikus egyházat egy német reformtestület, a nők számára egyenlő jogokat kérnek az egyházon belül, illetve engedélyt adnak az azonos nemű párok megáldására. A németországi hívők reformtervei messze túlmutatnak a katolikus egyház szigorú hagyományain, ezért a világsajtó is felfigyelt az elképzelésekre.

Egy frankfurti templomban gyűltek össze azok a nők, akik egyenlő jogokat kérnek a katolikus egyházon belül a nők számára. Elképzelésük még nagyvonalakban is utópisztikus a kizárólag férfi papságot működtető intézményrendszerben, de úgy érzik, hogy el kell kezdeni hangoztatni a kéréseket ahhoz, hogy azok meghallgatásra is találjanak.

Az azonos nemű párok együttélését illetően új fejlemény, hogy a német katolikus egyház megújításán dolgozó - püspökökből és a katolikus közösség világi képviselőiből álló - testület megszavazta pénteken, hogy 2026 márciusától az azonos nemű párok is kaphatnak hivatalos egyházi áldást Németországban.

A gyűlés 202 résztvevője közül 176-an szavaztak az újítás mellett, 14-en pedig ellene. Tizenketten tartózkodtak a voksolásnál. A szavazás érvényességéhez szükség volt a részt vevő 67 püspök legalább kétharmadának támogatására, ez meg is valósult a dpa német hírügynökség jelentése szerint.

Németországban 2019-ben indult kezdeményezés arra, hogy reformokat dolgozzanak ki a katolikus egyház megújítására. A reformfolyamat egyik fontos pontja a homoszexuális párok megáldásának engedélyezése, amelynek bevezetése a testület pénteki szavazása nyomán hivatalosan lehetővé válik 2026-tól. Az elképzelés szerint a következő három évben a püspökök részvételével kidolgozzák az áldást lehetővé tevő liturgiát.

Az elfogadott ajánlás szembemegy a Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációjának két évvel ezelőtti állásfoglalásával, amelyben egyértelműen nemet mondtak a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges megáldására.

Németországban sok helyen már ma is kaphatnak papi áldást a kapcsolatban élő azonos nemű párok, ennek gyakorlata azonban egyházjogi "szürkezónában" működik. A katolikus egyházon belül többen szorgalmazzák, hogy ezeknek a ceremóniája ne titkos találkozókon történjen, hanem kerülhessenek be hivatalosan is a templomok falai közé, és az ebben részt vevő papoknak a jövőben ne kelljen tartaniuk esetleges szankcióktól.

A pénteki voksoláson ugyanakkor több püspök is a reform ellen szavazott. Gregor Maria Hanke eichstatti püspök arra figyelmeztetett, hogy az ügy olyasfajta zavart idézhet elő az egyházon belül, mint amelyet az anglikán egyház él át jelenleg.

A reform részeként a jövőben áldásban részesülhetnek újraházasodott elváltak is.

kapcsolódó cikkek