Május 14-én lesznek a török választások

Recep Tayyip Erdogan, török elnök
Recep Tayyip Erdogan, török elnök   -  Szerzői jogok  Armin Durgut/Copyright 2022 The AP. All rights reserved.
Írta: Peter Kristof

A választási kampányban betiltják a zene használatát.

Bejelentette az idei elnök- és parlamenti választások időpontját Recep Tayyip Erdogan török elnök: a választók május 14-én dönthetnek arról, hogy Erdogan marad-e a hivatalában.

Az elnök előzőleg aláírta a szükséges dokumentumokat, majd ankarai beszédében úgy fogalmazott, hogy a választási időszak a február 6-i földrengések okozta sebek begyógyítására, valamint a gazdasági és társadalmi károk jóvátételére összpontosít majd. Mint Erdogan mondta, „a termelés és a foglalkoztatás növeléséhez elengedhetetlen, hogy az ország maga mögött hagyja a választásokat”.

A hat pártból álló ellenzéki pártszövetség közös jelöltet indít Erdogan ellen. A 2014 óta hatalmon lévő elnök kihívója, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kemal Kilicdaroglu lesz. A pártszövetség célja Erdogan leváltása, illetve a parlamentáris berendezkedés visszaállítása a 2018-ban bevezetett végrehajtó elnöki rendszer helyére.

A választás május 14-i időpontjáról Erdogan azt mondta, hogy szombaton jelenik meg a hivatalos közlönyben. A kampányban megtiltják a zene használatát. A február 6-i földrengésnek több mint 50 ezer áldozata volt a török-szír határ környékén.

kapcsolódó cikkek