NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szergej Lavrov élesen bírálta a G20-as csúcs résztvevőit

Lavrov Újdelhiben, a G20-as csúcson
Lavrov Újdelhiben, a G20-as csúcson Szerzői jogok AP/Russian Foreign Ministry Press Service
Szerzői jogok AP/Russian Foreign Ministry Press Service
Írta: Horváth Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az orosz külügyminiszter szerint “mindenkit csak az ukrajnai háború árdekel”, de a “G20 csúcs azért jött létre, hogy pénzügyekről, makrogazdasági intézkedésekről egyeztessünk”. A kínai külügy osztja Lavrov álláspontját.

HIRDETÉS

Az orosz külügyminiszter ismét megvédte országa ukrajnai invázióját a nemzetközi közösség előtt a G20-ak indiai fórumán.

Szergej Lavrov bírálta a többi résztvevő országot, amiért csak az ukrajnai háborúval foglalkoznak és semmi más nem érdekli őket. “A G20 csúcs azért jött létre, hogy pénzügyekről, makrogazdasági intézkedésekről egyeztessünk” - mondta.

“Az egész G20 csak arról szólt, hogy mi legyen Ukrajnával és a zárónyilatkozat, és ez egyrészt megvan ... Megkérdeztem indiai és indonéz barátaimat, akik a G20-ak elnöki tisztét töltötik be, és azokat, akik Indonézia előtt a G20-ak elnöki tisztét töltötték be, hogy a G20-ak valaha is reflektáltak-e ezekben a nyilatkozatokban az iraki, líbiai, afganisztáni vagy jugoszláviai helyzetre? Mivel a G20 1999-ben alakult meg a pénzügyminiszterek és a központi bankok igazgatóinak szintjén, és 2008-ban lett belőle a G20 csúcstalálkozó, senki sem törődött semmi mással, kivéve a pénzügyeket és a makrogazdasági politikákat, amelyekre a G20-at létrehozták. Manapság azonban ez nem az! Ez nem az, amit most a Nyugat tesz. Mert azt hiszi, hogy ez az ő joga. Amikor Oroszország sok év után elkezdte megvédeni magát, nincs semmi olyan, amit el kellene fogadnia Ukrajna számára, ami a G20-ak érdeke lenne. Ez egy szégyen. Szégyen! És ez a politika megbukna, ha azt mondanák, hogy ez számukra egzisztenciális, számunkra egzisztenciális" – kelt ki magából az orosz külügyminiszter.

A fórumtól távol Peking is hasonló irányvonalat látszott képviselni, miszerint a G20-aknak nem a háborúról kellene tárgyalniuk.

"Kína álláspontja az ukrán kérdésben következetes és változatlan” - fogalmazott a kínai külügyi szóvivő. “A G20 a nemzetközi gazdasági együttműködés fő fóruma. A tagállamok vezetői a tavalyi bali csúcstalálkozó nyilatkozatában egyértelműen kijelentették, hogy a G20 nem a biztonsági kérdések tárgyalásának fóruma. Kína azt szorgalmazza, hogy a G20 valósítsa meg a vezetők által elért konszenzust, összpontosítson a felelősségére és fő feladataira, és járuljon hozzá a stabil, inkluzív és fenntartható gazdasági fellendülés előmozdításához " - nyilatkozta Mao Ning.

A Nyugat attól tart, hogy Kína a Kreml diplomáciai támogatásán túl fegyverekkel látja el Oroszországot - bár Peking ezt tagadja.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szergej Lavrov reméli, hogy Nicaragua a jövő világrendjének egyik pillére lehet

Kudarc a G20-as csúcson

Mégis találkozott az amerikai és az orosz külügyminiszter a G20-csúcson