NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vesztegetés: Silvio Berlusconit hat év börtönre ítélhetik szerdán

Silvio Berlusconi
Silvio Berlusconi Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A jelenleg tárgyalt ügyben két bíróság már felmentette, de Milánóban már 2022-ben börtönt kértek rá az ügyészek.

HIRDETÉS

Szerdán hoz ítéletet az olasz bíróság Silvio Berlusconi korrupciós ügyében. A volt miniszterelnököt azzal vádolják, hogy tanúkat fizetett le azért, hogy hazudjanak egy kiskorúakat is érintő prostitúciós ügyben. Az ügyészek hat év börtönbüntetést kértek Berlusconira.

Számszerűsítve: a vád szerint a 86 éves politikus összesen 24 egykori vendégét vesztegette meg, hogy hamis tanúvallomást tegyenek egy korábbi perben, melyben azzal vádolták, hogy fizetett a szexért egy 17 éves táncosnőnek. Berlusconi tagadja a vádakat, és folyton azt szajkózza, hogy ő már évek óta a bírák összeesküvésének áldozata, és hogy az egész eljárás arról szól, hogy őt kiszorítsák a politikai életből.

Ungabunga

A Reuters emlékeztet: Berlusconi „ungabunga partik” néven elhíresült ügye jelentősen hozzájárult 2011-es bukásához, még ha később a prostitúciós ügyben fel is mentették. A fellebbviteli bíróság akkor megállapította, hogy Berlusconi ugyan fizetett a szexért egy kiskorúnak, de arra nem volt bizonyíték, hogy tudta volna, hogy a lány még nem múlt el tizennyolc éves. 

Vesztegetés

A politikus a felmentését követően ismét a vádlottak padjára ült, ekkor már a jelenleg is tárgyalt vesztegetési ügyben. Az eljárást három, a tanúk élőhelyéhez köthető városban tárgyalták. A sienai és római bíróságok felmentették Berlusconit (a sienai ügyészek fellebbeztek), a mai tárgyalás viszont Milánóban lesz, és mind közül ez számít a legjelentősebbnek.

Milánó az olasz gazdaság egyik ütőere, Berlusconi egyik bázisa. A város ügyészei tavaly 

májusban börtönbüntetést kértek a volt miniszterelnökre,

illetve jelentős vagyonelkobzást, ami négy ingatlant, és több millió eurót érint. Az ügyben nem csak Berlusconit vádolják: egy és hat év közötti börtönbüntetést kértek 27 másik vádlottra, köztük a már említett táncosnőre, Karima El Mahrougra, művésznevén, Ruby the Heartstealerre.

A tárgyalások során Berlusconi elismerte, hogy adott pénzt egyes vendégeinek, de hozzátette, hogy ezt puszta jóindulatból tette, hogy kárpótolja őket jó hírnevük megsértéséért. A szerdai tárgyalást már többször elhalasztották a politikus egészségügyi problémái miatt, és még ha el is ítélik, akkor sem valószínű, hogy rácsok mögé kerül, aminek egyrészt a kora, másrészt egy hosszú fellebbezési eljárás is lehet az oka. 

Karrierje során Berlusconi rengeteget járt a bíróságra, 2013-ban például adócsalás miatt ítélték el, és ideiglenesen el is tiltották a politikától. A tiltásnak vége lett, Berlusconi pedig 2022-ben az országos választásokat követően beült az olasz szenátusba. Szenátusi székét szintén nem veszélyezteti a szerdai ítélet: ha fellebbez, akkor a végleges ítélet megszületéséig a parlamentben maradhat. 

Berlusconi pártja, a Forza Italia a jelenleg regnáló miniszterelnök, Giorgia Meloni konzervatív koalíciójának egyik kulcseleme.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Berlusconi üzent a kórházból

Silvio Berlusconi leukémiás, az intenzív osztályon ápolják

Legidősebb gyermekei öröklik Berlusconi cégbirodalmának javát