NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nyugati kísérlet a szerb-koszovói válság enyhítésére

Akoszovói és a szerb elnök
Akoszovói és a szerb elnök Szerzői jogok AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Horváth Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A delegációk „süket fülekre” találtak Pristinában. Most Belgrádban folyatják.

HIRDETÉS

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közös erőfeszítést tesz, hogy megpróbálják enyhíteni a Szerbia és Koszovó közötti válságot.

A nyugati delegációk Pristinában találkoztak a koszovói kormányfővel, hogy megvitassák a kapcsolatok normalizálására vonatkozó javaslatot, amelyet néhány hete (először szeptemberben, majd decemberben) terjesztettek elő.

A találkozó után az Európai Unió megbízottja számolt be a megbeszélésről.

"El kell mondanom ezen a ponton, hogy jobb megértésre számítottunk a javaslat kínálta lehetőségeket illetően. Remélem, hogy eljutunk a teljes megértésig és a javaslatban rejlő lehetőségek teljes körű kihasználásáig. Tovább fogunk dolgozni ezen. Köszönöm, hogy meghallgattak" – nyilatkozta Miroslav Lajcak.

A delegációk ezután Belgrádba indultak, hogy megpróbálják elérni Szerbia megbékélését az albán többségű egykori tartományával.

Koszovó északi részén nagyszámú szerb közösség él, és a Pristinával való súrlódások állandóak azóta, hogy a terület 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, amit Belgrád továbbra sem ismer el.

A feszültség az év végén tetőzött, amikor a koszovói szerbek útakadályokat emeltek, hogy tiltakozzanak egy volt rendőr letartóztatása ellen. A barikádokat a KFOR békefenntartói oldották fel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Vucic nem írt alá, így csak szóban állapodtak meg a felek a szerb-koszovói tárgyaláson

Koszovó diplomáciailag és katonailag is rángatja a szerbek bajszát

Nehéz döntések előtt állnak – mondta a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke