NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Államilag szentesített gyilkolás" - az EU és az ENSZ is elítélte az iráni kivégzéseket

Az iráni ellenzék melletti demonstráció Lyonban
Az iráni ellenzék melletti demonstráció Lyonban Szerzői jogok AP Photo/Laurent Cipriani
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Volker Türk ENSZ-főbiztos szerint Irán a tüntetésekben részt vevők kivégzésével megsérti a nemzetközi emberi jogokat.

HIRDETÉS

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa kijelentette: Irán a tüntetésekben részt vevők kivégzésével megsérti a nemzetközi emberi jogokat. Előtte az Európai Unió is felháborodását fejezte ki Teheránnal szemben a kivégzések miatt.

"A büntetőeljárások fegyverként való használata azok ellen, akik alapvető jogaikat gyakorolják - például a tüntetéseken való részvételért vagy azok szervezéséért - államilag szentesített gyilkolásnak minősül" - jelentette ki Volker Türk egy nyilatkozatában.

Az ENSZ főbiztosa felszólította Iránt, hogy haladéktalanul állítsa le a kivégzéseket, és komolyan kezdje el a nép által követelt reformokat.

"Irán kormánya jobban szolgálná saját és népe érdekeit, ha meghallgatná panaszaikat, és végrehajtaná a szükséges jogi és politikai reformokat, hogy biztosítsa a vélemények sokszínűségének tiszteletben tartását, a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát, valamint a nők jogainak teljes körű tiszteletben tartását és védelmét az élet minden területén" - mondta.

Előtte az Európai Unió is felháborodását fejezte ki az iráni kivégzések miatt. Az EU hétfőn berendelte Irán uniós nagykövetét, és közölte vele, megdöbbentőnek tartja, hogy a hétvégén kivégeztek két iránit, akiket a kormányellenes tüntetők elleni erőszakos fellépés során tartóztattak le.

Irán eddig legalább négy embert végzett ki a szeptemberben kezdődött tüntetések megtorlásaként, amelyek egy 22 éves kurd nő, Jina Mahsa Amini rendőrségi őrizetben bekövetkezett erőszakos halála után kezdődtek.

Az iráni igazságszolgáltatás szerint mind a négyet a biztonsági erők tagjainak megtámadása miatt ítélték el. Az ENSZ és jogvédő csoportok bírálták a gyors, zárt ajtók mögött zajló bírósági eljárást. 

Az ENSZ emberi jogi hivatala közölte, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint két további kivégzés is küszöbön áll. Iráni jogvédők tudomása szerint legalább 26 embert ítéltek halálra "a tüntetők megfélemlítését szolgáló kirakatperekben".

Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási-politikai vezetője hétfői televíziós beszédében kijelentette, hogy a karhatalom nem hajlandó enyhíteni azon álláspontján, hogy "akik középületeket gyújtogatnak, azok kétségtelenül árulást követnek el". Ez utóbbi bűncselekményre az iszlám köztársaság törvényei alapján halálbüntetés is kiszabható.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb kivégzés Iránban

Irán további 24 ellenzéki aktivista kivégzésére készül

Iránban kémkedés miatt kivégeztek egy állítólagos Moszad-ügynököt