Németországban hivatalosan is vége a vírusnak - és talán az óvintézkedéseknek

Karl Lauterbach egészségügyi miniszter még november végén is maszkkal ment a Bundestagba
Karl Lauterbach egészségügyi miniszter még november végén is maszkkal ment a Bundestagba   -  Szerzői jogok  AP/Britta Pedersen/dpa
Írta:  SL

Az igazságügyi miniszter levélben kérte az egészségügyi tárca vezetőjét, hogy a pandémia visszaesésével vessen véget a karanténoknak és a maszkoknak.

Levélben kérte a német igazságügyminiszter az egészségügyért felelős kollégájától, hogy szüntessék be szövetségi szinten az összes megamaradt vírus-óvintézkedést. Az ok: Christian Drosten virológus, a kormány Covid-ügyi tanácsadója egy lapintejúban közölte, hogy Németországban befejeződött a járvány terjedése.

A Der Tagesspiegel című napilapnak a berlini Charité kórház virológiai vezetője és a kormány Covid-ügyi tanácsadója, Christian Drosten elmondta: a pandémiának vége, "ezen a télen Németországban megtapasztalják az első endémiás hullámot" a Coviddal. 

A lakosság immunitása a szakember szerint olyan "széles körű és terhelhető" lesz a tél után, hogy a vírus nyáron már aligha tud áttörni. Egyetlen korlátozásnak Drosten egy újabb mutációs ugrást tudott volna elképzelni, de mint mondta, "jelenleg erre sem számítok."

Drosten az interjúban ugyanakkor a világjárvány három évére visszatekintve "nagyrészt indokoltnak" nevezte  a sokak által bírált, számos utcai tüntetést kiváltó szigorú óvintézkedéseket: "Ha egyáltalán nem tettünk volna semmit, akkor Németországban egymillió vagy még több halálos áldozatot követeltek volna a Deltáig tartó hullámok", 2020/2021 telén akut vészhelyzet adódott volna elő.

A kínai helyzetről - ahol a koronavírus jelenleg tömegesen terjed, miután felhagytak a "zéró Covid" politikával - Drosten úgy vélekedett: "A nagy hiba Kínában az volt, hogy a lakosság, különösen az idősek körében nem létezett védőoltás-tudatosság". Véleménye szerint a németországi és európai oltási kampány volt a döntő lépés a világjárvány elleni küzdelemben.

A vezető virológus nyilatkozata után mindenesetre Marco Buschmann igazságügyi miniszter levélben fordult egészségügyért felelős kollégájához, Karl Lauterbach-hoz, akit az országos vírusvédelmi intézkedések megszüntetésére szólított fel. Buschmann szerint 

a pandémia a kivétel, a szabadság a szabály,

a fertőzésvédelmi törvény legutóbbi módosításai pedig lehetőséget biztosítottak arra, hogy a kormány rendeletben felfüggessze az intézkedéseket. "Most élnünk kell ezzel a lehetőséggel" - sürgette az egészségügyi minisztert.

Egy másik prominens szabad demokrata vezető, Wolfgang Kubicki Bundestag-alelnök is politikai következményeket kért számon a Drosten-interjú után. Mint mondta, a virológus - akinek szakértelmére Karl Lauterbach mindig is támaszkodott - nyilatkozatával megszűnik az alapja az alapvető jogok korlátozásának a vírus megfékezése érdekében.

Németországban az egyes tartományok szabályozzák a főbb vírus elleni intézkedéseket, részben teljesen eltérő módon - emlékeztet a Bild. A pozitív teszttel rendelkezők karanténját például Bajorország és Baden-Württemberg november közepén megszüntette, őket négy másik tartomány követte, a többiben azonban ez a lépés elmaradt.

Ami a kötelező maszkviselést illeti: Bajorországban és Szász-Anhalt tartományban már eltörölték a buszokon és vonatokon ezt a kötelezettséget, Schleswig-Holsteinben az év végén veszti hatályát. Más a helyzet a távolsági vonatokon és buszokon, itt a maszkviselési kötelezettséget szövetségi szinten, egészen április 7-ig rögzítették. Ugyanez vonatkozik az orvosi rendelőkre, klinikákra és idősotthonokra is.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus