EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nem mond le a republikánus képviselő, aki több ponton is hazudott az életrajzában

Santos novemberben, egy republikánus zsidó szervezet tanácskozásán
Santos novemberben, egy republikánus zsidó szervezet tanácskozásán Szerzői jogok AP Photo/John Locher
Szerzői jogok AP Photo/John Locher
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Demokrata politikusok lemondásra szólították fel a 34 éves George Santost, amiért kiderült, alig stimmel valami az életrajzában.

HIRDETÉS

Egy újonnan megválasztott New York-i kongresszusi képviselő több lapinterjúban is bocsánatot kért, és beismerte, hogy életrajzában hazudott a végzettségéről és munkatapasztalatáról. A 34 éves George Santos ugyanakkor nem hajlandó lemondani arról, hogy januárban letegye képviselői esküjét.

Santos a New York Post konzervatív lapnak elisnerte: "Az én bűnöm az önéletrajzom megszépítése. Sajnálom." A megválasztott republikánus azonban nem tartja magát bűnözőnek, és kijelentette, hogy a személye körül keletkezett vita nem fogja visszatartani attól, hogy letöltse kétéves mandátumát a kongresszusban. 

Santos tehát nem hajlandó lemondani képviselőségéről, amire demokrata politikusok sora szólította fel.

A vádakat először a The New York Times múlt heti tényfeltáró írása hozta nyilvánosságra. Akkor Santos ügyvédje még tagadta és rágalmazásnak nevezte, hogy védence hamisan adta meg, hová járt egyetemre, milyen munkahelyeken dolgozott.

Kampánya során például a politikus azt állította, hogy két neves Wall Street-i cégné dolgozott, a Goldman Sachs-nál és a Citigroupnál. Most azonban a cikkek nyomán elismerte, hogy "soha nem dolgozott közvetlenül" egyik cégnél sem, úgy fogalmazott, hogy ez "rossz szóhasználat" volt. Valójában egy Link Bridge nevű cég alelnöke volt, amely mindkét pénzügyi óriással üzleti kapcsolatban állt.

Az is kiderült, hogy állításaival ellentétben nem szerzett felsőfokú végzettséget sem a Baruch College-on, sem a New York University-n (NYU). 

"Nem végeztem semmilyen felsőoktatási intézményben. Kínosan érzem magam, és sajnálom, hogy megszépítettem az önéletrajzomat. Ezt beismerem... Néha csinálunk hülyeségeket az életben" - mondta a New York Postnak.

Santost bírálták azért is, amiért valamilyen okból azt állította, hogy zsidó származású, és hogy az édesanyja zsidó volt. A lapnak most "egyértelműen katolikusnak" nevezte magát, mint mondta, a nagyanyja mesélt neki arról, hogy zsidó volt és áttért volna a katolikus hitre. "Mivel megtudtam, hogy az anyai családomnak zsidó háttere van, azt mondtam, hogy "zsidó-szerű" ("Jew-ish") vagyok".

A magát nyíltan melegnek valló Santos cáfolta azonban azt a vádat, hogy ez is csak egy kitalált identitása, mivel kiderült, hogy korábban házasságban élt egy nővel. A megválasztott képviselő elismerte, hogy 2012-től a 2017-es válásukig házas volt, most viszont valóban meleg. "Rendben vagyok a szexualitásommal. Emberek változnak. Én is azok közé tartozom, akik változnak."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra a republikánusok kezében a washingtoni Képviselőház

Kivárás: a Republikánus Pártnak a jövőben aligha van szüksége Trumpra

Izrael-gyűlölő aktivista lett Biden elnök új különleges tanácsadója