Az európai cégek közel 97 százaléka nem tervez fizetésemelést

fizetésemelésért tüntetnek Brüsszelben december 16-án
fizetésemelésért tüntetnek Brüsszelben december 16-án   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Pásztor Máté

A bérek az esetek döntő többségében nem követik az inflációt.

A kontinensen működő vállalkozások alig 3,4 százaléka tervezi a munkabérek valamilyen mértékű emelését, de nekik is csupán harmaduk gondolja úgy, hogy az infláció mértékével megegyező emelést ad dolgozóinak.

A brit Figures HR-cég kutatása szerint az emelést tervező cégek kétharmada ennél kevesebbet adna a munkavállalóinak.

A béreken emelni nem szándékozó vállalkozások húsz százaléka kitart jelenlegi fizetési struktúrája mellett, 44 százalék viszont figyeli a gazdasági helyzet alakulását és ettől teszi függővé az esetleges emelést.

A megkérdezett cégek harmada 3 százalék alatti, fele pedig 3-5 százalék közötti költségnövekedést tervez, míg 15 százalékuk gondolja úgy, hogy költségei 5-10 százalék közötti mértékben emelkednek majd az elkövetkező időszakban.

A kutatás eredményei szerint meghatározó a cég mérete is, azaz a nagyobb vállalatok nagyobb eséllyel emelik munkatársaik bérét, mint a kisebbek, vagy épp a startupok.

kapcsolódó cikkek