Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Német belügyminiszter: Németország szigorít a fegyvertartási szabályokon

Nancy Faeser, Németország belügyminisztere
Nancy Faeser, Németország belügyminisztere Szerzői jogok  Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A szigorítás oka, hogy a héten egy 23 ezer tagot számláló szélsőjobbos csoport 25 tagját tartóztatták le, akiket puccskísérlettel gyanúsítanak.

Nancy Faeser belügyminiszter a Bild am Sonntag című lapnak adott, vasárnap megjelent interjújában közölte, hogy a tervek szerint Németországban szigorítják a fegyvertörvényeket, miután egy szélsőjobboldali csoport a kormány erőszakos megdöntésére készült

Emlékeztetőül: Németország-szerte összesen 25 főt tartóztattak le a rendőrök szerda hajnalra, akiket azzal gyanúsítanak, hogy puccsal akarták megdönteni a német kormányt. A szélsőjobbos szimpatizánsokból és volt katonákból álló tömörülés a berlini parlament, a Reichstag épületét is megostromolta volna. Német sajtóhírek szerint az egykori katonákból és szélsőjobb-szimpatizánsokból álló csoportot a magát XIII. Henrik herceg néven emlegető, 71 éves német férfi vezette. Ő és egy másik vezető központi szerepet játszott a puccsista terv elkészítésében is.

Ügyészek később közölték: a gyanúsítottak közül sokan a szélsőjobboldali Reichsbürger mozgalom tagjai voltak, mely egyszerűen tagadja a modern német állam létezését.

A Faeserrel készült interjút a Reuters szemlézte. A belügyminiszter elmondta, hogy a Reichsbürger egyre növekvő fenyegetést jelent Németországra, az elmúlt év során ugyanis 21 ezer főről 23 ezerre nőtt a tagszámuk. Hozzátette: 

„Esetükben nem ártalmatlan őrültekről van szó, hanem feltételezett terroristákról, akik most előzetes letartóztatásban ülnek.

Faeser szerint minden hatóságnak a maximális nyomást kell gyakorolnia a csoportra, el kell venni a fegyvereiket, és kiemelte, hogy a kormány "rövidesen tovább szigorítja a fegyvertörvényeket".

Az ügyészek szerint a gyanúsítottak között olyan személyek is vannak, akiknek nemcsak hogy van fegyverük, hanem használni is tudják azokat. Hozzátették: a Reichsbürger folyamatosan próbált állományban lévő és volt katonatiszteket is toborozni.

A razziák előtt a hatóságok már több mint ezer Reichsbürger-tagtól koboztak el fegyvereket, és legalább ötszázan vannak még, akik vélhetően rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel egy olyan országban, ahol egyébként igen ritka, hogy lőfegyvereket magántulajdonban tartsanak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Chile: kevesebb fegyver, nagyobb biztonság

További gyanúsítottak lehetnek a németországi összeesküvés ügyében

Terrorista szervezkedés: két újabb Hamász-ügynököt tartóztattak le Németországban