NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Washingtont aggasztja Oroszország és Irán katonai együttműködése

Iráni drónokat készítenek elő egy katonai gyakorlatra
Iráni drónokat készítenek elő egy katonai gyakorlatra Szerzői jogok AP/Iranian Army
Szerzői jogok AP/Iranian Army
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Egyesült Államok pénteken újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának, és azt ígérte, hogy "megszakítja" az orosz-iráni kooperációt.

HIRDETÉS

Amerika szerint Oroszország és Irán kapcsolata teljes értékű katonai partnerséggé fejlődött. A két ország példátlan mértékű katonai támogatást nyújt egymásnak - mondta John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

Amerikai jelentések szerint a két ország halálos drónok közös gyártását fontolgatja. Washington pénteken újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának, és megígérte, hogy "megszakítja" az orosz-iráni katonai együttműködést.

Ukrajna előtte azzal vádolta meg Iránt, hogy "kamikaze" drónokat szállított Oroszországnak, amelyeket az október 17-i halálos támadásokban használtak. Ezt Teherán kezdetben tagadta, majd később elismerte, hogy korlátozott számú drónt küldött Moszkvának, de még "több hónappal" a háború előtt.

Kirby elmondása szerint az Irán és Oroszország közötti, drónok gyártására irányuló partnerség káros lenne Ukrajnára, Irán szomszédaira és a nemzetközi közösségre nézve is.

Oroszország olyan területeken igyekszik együttműködni Iránnal, mint a fegyverfejlesztés, a kiképzés

- mondta a nemzetbiztonsági tanács szóvivője, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok attól tart, Moszkva "fejlett katonai komponensekkel", köztük helikopterekkel és légvédelmi rendszerekkel kívánja ellátni Iránt.

"Irán Oroszország legfőbb katonai támogatójává vált. Oroszország iráni drónokkal csapást mért az energetikai infrastruktúrára, megfosztva ezzel ukránok millióit az áramtól, a fűtéstől, a kritikus szolgáltatásoktól. Az emberek Ukrajnában ma meghalnak Irán akcióinak következtében".

Kirby nyilatokozatára reagálva James Cleverly brit külügyminiszter megerősítette, hogy Irán Oroszország egyik fő katonai támogatójává vált, és a köztük lévő kapcsolat veszélyezteti a globális biztonságot. A két ország közötti "mocskos ügyletek" során Irán több száz drónt küldött Oroszországnak - mondta.

"Cserébe Oroszország katonai és technikai támogatást nyújt az iráni rezsimnek, ami növeli a közel-keleti partnereinkre és a nemzetközi biztonságra jelentett kockázatot" - tette hozzá a brit külügyminiszter.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU kiterjesztette Iránnal szembeni szankcióit az Oroszországnak szállított drónok miatt

Irdatlan összegeket lődözött el Amerika a közel-keleti rakétacsatákban, eddig 1 milliárd dollárt

Hajszolja az FBI az iráni titkosügynököt, aki Trump embereit akarja állítólag likvidálni