Elkezdődött az előrehozott elnökválasztás Kazahsztánban

Előrehozott elnökválasztás Kazahsztánban
Előrehozott elnökválasztás Kazahsztánban   -  Szerzői jogok  Vladimir Tretyakov/NUR.KZ
Írta: Zoltan Siposhegyi

Komoly feszültség nem várható, hiszen Tokajev elnök kihívóinak szinte esélyük sincs.

Vasárnap reggel megnyitottak a szavazókörök Kazahsztánban és elkezdődött az előrehozott elnökválasztás. 12 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.

Szakértők szerint a voksolás szimbolikus, hiszen egyik jelöltnek sincsen esélye a jelenlegi államfővel, a 69 éves Kaszim-Zsomart Tokajevvel szemben.

Tokajev 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig kemény kézzel irányító Nurszultan Nazarbajev lemondott. Azon a szavazáson Tokajev a szavazatok 70,96 százalékával nyert. Az elnök a mostani kampányban "új Kazahsztán" kiépítését hirdette meg, amelyben csökkennek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Idén júniusban népszavazáson alkotmányreformot fogadtak el, amelynek értelmében az államfő mandátuma az eddigi ötéves helyett hétéves lesz, ugyanakkor a megbízatás ezentúl nem újítható meg.  Az elnökválasztás 2024-ben lett volna esedékes, de Tokajev a reformok és az állam szerkezetének megerősítésére hivatkozva előrehozta.

Az év elején az országban tüntetések és véres zavargások zajlottak, amelyeket az üzemanyagként használt cseppfolyósított gáz drágulása váltott ki, ezeknek számos halálos áldozata is volt. A történek miatt lemondott Aszkar Mamin miniszterelnök.

kapcsolódó cikkek