Hatodik hete tüntetnek Iránban

Irán több városában is újra tüntettek az ország politikai vezetése ellen
Irán több városában is újra tüntettek az ország politikai vezetése ellen   -  Szerzői jogok  أ ف ب
Írta: Peter Kristof

Országszerte folytatódtak a Mahsza Amini halála után kirobbant tiltakozások.

A hatodik hétbe léptek a Mahsza Amini halála miatti tüntetések és zavargások Iránban. A 22 éves nő szeptember közepén halt meg, miután őrizetbe vették, mert állítólag nem viselte megfelelően a fejkendőjét.

Csütörtökön olyan felvételek láttak napvilágot, amelyen egy másik nő, Nika Sakarami sírjánál több nő a haját nyírja a tiltakozás jeleként Horramabadban. Sakaramit több mint egy hónapja holtan találták, miután részt vett egy Amini halála miatti tüntetésen.

Az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartomány székhelyén, Mahabadban füst dőlt ki a kormányzói iroda ablakából, miközben tüntetők azt skandálták: „Halál a diktátorra!”, egy nyugat-teheráni komplexum udvarán pedig az iszlám köztársaság elleni jelszavakat skandáltak.

Az iráni fővárosban felvonulást is rendeztek annak demonstrálására, hogy a résztvevők elítélik a déli Siraz városának síita muzulmán szentélyében történt szerdai lövöldözést, amelyben – az állami média tájékoztatása szerint – legalább 15 hívő meghalt. A támadást az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

kapcsolódó cikkek