Szovjet emlékműveket döntött le Lengyelország

Lengyelország lebontotta a Vörös Hadsereg katonáinak négy kommunista korabeli emlékművét
Lengyelország lebontotta a Vörös Hadsereg katonáinak négy kommunista korabeli emlékművét   -  Szerzői jogok  Mikołaj Bujak/IPN via AP
Írta: Euronews/ÁG

A gesztussal is hangsúlyozzák, hogy a lengyel vezetés elítéli Oroszország jelenlegi háborúját a szomszédos Ukrajna ellen.

Lengyelország lebontotta a Vörös Hadsereg katonáinak négy kommunista korabeli emlékművét csütörtökön. Azzal a céllal távolítják el Moszkva második világháború utáni uralmának szimbólumait, hogy hangsúlyozzák, a lengyel vezetés elítéli Oroszország jelenlegi háborúját a szomszédos Ukrajna ellen.

Karol Nawrocki, a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke magyarázza, hogy a szovjet emlékművek egy olyan rendszer szimbólumai, amelyik 1945 után gyarmatosította fél Európát, beleértve Lengyelországot. Megfélemlítette és gyötörte az embereket titkos kínzókamráiban, az erdőkben, az utcákon.

A lengyelországi szovjet emlékművek eltávolítását az állami történelmi intézet vezetője azért szorgalmazta, mert Moszkva és az uralma alá vont térség pártállami vezetői bűnösek voltak saját népeik és más nemzetek leigázásában és meggyilkolásában. E bűn alól nem menti fel őket az sem, hogy szembeszálltak a náci Németországgal - tette hozzá az egyik ledöntött emlékmű helyszínén mondott beszédében.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború