A múltkorinál is hosszabb élőlánccal álltak ki a tanárokért Budapesten

Az élőlánc résztvevői a Szent István körúton
Az élőlánc résztvevői a Szent István körúton Szerzői jogok Euronews
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A Nagykörúton és annak budai folytatásán, több mint 10 kilométer hosszan állt a tömeg.

HIRDETÉS

Több mint tíz kilométeres élőlánccal tüntettek a pedagógusok munkakörülményeinek javításáért diákok, szülők és tanárok Budapesten csütörtök reggel. A tömeg kisebb foghíjakkal körbeérte a Nagykörutat és annak budai folytatását is. A résztvevőket dudálással biztatták az autósok.

„Kihasználtam egy kicsit a lehetőséget, a srácaim alsósok és most suliban vannak, úgyhogy végre van egy ilyen alkalom, amikor itt tudok lenni, amíg a baba bírja" - mondta egy anyuka a sorban a Mechwart liget környékén, hátán a legkisebb gyermekével.

A szervezők sarokról sarokra felosztották a tüntetés helyszínét, és kijelölték, hogy melyik iskola szimpatizánsainak hol kell gyülekezniük.

„Ezt a diákok, az a fiatal generáció rakta össze, gondolta ki, szervezi meg, akikre most igazán a felnőtteknek fel kell nézni” - magyarázta egy férfi, aki amellett, hogy részt vett a demonstráción, maga is felvételeket készített az élőláncról.

A 444.hu egyik olvasója 5 kilométeren keresztül biciklizett az élőlánc mellett:

A pedagógus-szakszervezetek csütörtökre újabb országos sztrájkot hirdettek, és az élőlánc kezdetekor bejelentették, hogy november 18-án ismét sztrájkolni fognak. Az utóbbi hetekben többször is tízezres tömeg tüntetett a tanárokért Budapesten, és számos vidéki településen is voltak megmozdulások.

A kormány a felháborodásra reagálva két hete lépcsős fizetésemelést ígért a tanároknak a következő három évre, feltéve, hogy megérkeznek azok az uniós pénzek, melyekről még folynak a tárgyalások. A fizetésemelés lehetősége azonban nem csillapította le a kedélyeket, részben azért, mert a béremelés mellett a tanárok jobb munkakörülményeket, kevesebb túlórát és szabad tankönyvválasztást is követelnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A tanárokért tüntettek október 23-án Budapesten: Bízzák az oktatást a hozzáértőkre!

"Nincs pénz, nincs tanítás" - újabb több ezres diák-tanár tüntetés Budapesten

Csontváry-festménnyel nyílik meg az ingyenes Róma-Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában