Izrael továbbra sem ad el fegyvereket Ukrajnának

Ukrán légvédelem által lelőtt orosz rakéta az északi Csernihivben
Ukrán légvédelem által lelőtt orosz rakéta az északi Csernihivben Szerzői jogok AP/Ukrainian Defense Ministry Press Service
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Félfordulatot jelent viszont, hogy felajánlotta Ukrajnának, hogy a civilek védelmében segít légitámadás-jelző rendszert kifejleszteni.

HIRDETÉS

Izrael megerősítette, hogy továbbra sem hajlandó légvédelmi fegyvereket eladni Ukrajnának, annak ellenére, hogy Kijev az e heti "kamikaze" dróncsapások után ismét ezt kérte tőle. Ugyanakkor egyfajta félfordulatot jelez az izraeli politikában, hogy Jeruzsálem kész légitámadás-jelző rendszert kifejleszteni a megtámadott ország számára.

Mint arról beszámoltunk, az Oroszország által bevetett fegyverek részben Irán által szállított Shahed-136 típusú, "kamikaze" drónok voltak. Kijev azért kérte újra Izrael segítségét - egyebek mellett épp olyan eszközt, amellyel elháríthatók az iráni gyártmányú drónok -, mert úgy vélte, Teherán "bűnrészessége" a vörös vonal átlépését jelenti a zsidó állam számára.

Izrael és Irán ellenséges viszonyban vannak, de az izraeliek eddig tartózkodtak attól, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnának, hogy fenntartsák a Moszkvával való kapcsolatokat. Szerdán Beni Gantz izraeli védelmi miniszter megerősítette, hogy álláspontjuk nem változott.

Ukrajnával kapcsolatos politikánk egyértelmű: a Nyugat oldalán állunk, humanitárius segélyt nyújtottunk, gondoskodtunk a menekültekről és a sebesültekről

- mondta Gantz az izraeli Kan rádiónak, később pedig EU-s diplomatáknak is elmondta: "Nem fogunk fegyverrendszereket biztosítani." Izrael fenn akarja tartani együttműködését Oroszországgal a szíriai háborúban, és mert nem akarja, hogy az oroszországi zsidókat retorziók érjék.

Jeruzsálem ugyanakkor szerdán felajánlotta Ukrajnának, hogy a civilek védelmében segít légitámadás-jelző rendszert kifejleszteni. A Reuters szerint ez némi elmozdulást jelent Izrael eddigi politikájában, miszerint semmilyen katonai segítséget nem nyújt Ukrajnának az ellene folyó háborúban.

Irán a drónok mellett föld-föld rakétákat is felajánlott Oroszországnak - állítja a Reuters hírügynökség saját értesülései alapján.

Izrael most azt kérte Ukrajnától, hogy írja le, milyen légitámadás-jelzésre van szüksége - közölte Ganz európai uniós nagykövetekkel hivatalának közlése szerint. Ez alapján Izrael tud majd segíteni Ukrajnának egy olyan rendszer kifejlesztésében, amellyel előre figyelmeztetni lehet a civileket a légitámadásokra - tette hozzá a miniszter. Ganz az ügyben csütörtökön beszél ukrán hivatali kollégájával, Olekszij Reznyikovval - írta az MTI.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exit poll: Benjamin Netanjahu lehet újra Izrael miniszterelnöke

Feszültség Izraellel: Oroszország betiltaná a Zsidó Ügynökség működését

Honnan lehet tudni, hogy inkább Gáza felől érkezett az al-Ahli kórházat eltaláló lövedék?