NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Síliftek után szélturbinákat akar a sörpárti osztrák elnökjelölt

Marco Pogo választási plakátjával
Marco Pogo választási plakátjával Szerzői jogok Christian Bruna/MTI/MTVA
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Sörpárt két éve 20 helyet szerzett a bécsi önkormányzatban.

HIRDETÉS

Marco Pogo a a Turbobier nevű punkbanda énekese, az osztrák Sörpárt első embere, egyben elnökjelöltje.

Polgári neve Dominik Wlazny, és nem teljesen ismeretlen név az osztrák belpolitikában, hiszen a 2020-as bécsi helyhatósági választáson 11 mandátumot szerzett pártjával. Akkor betartotta ígéretét, miszerint sörkutat épít Bécsben. Már ekkor bizonyította, hogy hívei számíthatnak a szavahihetőségére.

Esélyeit önmaga is halványnak látja, hiszen a közvélemény-kutatások szerint 5 százalékon áll, szemben a jelenlegi elnök, a 78 éves Alexander Van der Bellen esetében mért 60 százalékkal. Mégis bízik az ötleteiben, amelyekről úgy gondolja, hogy segítenék az osztrákokat a mindennapokban. 

Marco Pogo plakátjai

Elsősorban persze a sörben hisz. Mint mondja, ez az ital csodálatos, nagyszerű stimuláns és a szociális kapcsolatok erősítője. Kampányában természetesen arra is igyekszik választ adni, amit a sör nem old meg, így foglalkozik az infláció, az európai háború, a koronavírus-világjárvány kérdéseivel, de környezetvédelmi problémákkal is, ahogyan azt szélturbinás megjegyzése is mutatja. 

A 35 éves Wlazny az ország valaha volt legfiatalabb elnökjelöltje. Orvosi tanulmányokat folytatott, mielőtt zenész, illetve politikus lett, ami egyedülálló karaktert ad neki, legalábbis a többi jelölthöz képest. Miután nincs nagy párt a háta mögött,  kampányának finanszírozása sem megoldott, így két kommunikációs irányra helyezték a hangsúlyt. 

Egyrészt a Twitterre, ahol 55 ezren követik a jelöltet és stábját, a másik irány pedig az egyedi plakátok készítése, amikről Wlazny azt mondja, hogy ezeket egyszerűen ellopják az emberek az utcákról, hogy hazavigyék emlékbe.

"A sör csodálatos, nagyszerű stimuláns és a szociális kapcsolatok erősítője"
Marco Pogo

Akár már az október 9-én tartandó első választási fordulóban kiderülhet, ki lesz Ausztria következő elnöke. A szakemberek a zöldek korábbi vezetőjét, a jelenlegi államfőt tartják a leginkább esélyesnek. Alexander Van der Bellen a legutóbbi, 2016-os választáson szoros csatát vívott Norbert Hofer szélsőjobboldali politikussal. Hofer az első forduló után szabálytalanságok miatt fordult az alkotmánybírósághoz. A testület a második forduló megismétléséről rendelkezett, amelyet végül elhalasztottak és október másodika helyett december negyedikén tartottak meg. Ezen Van der Bellen a szavazatok mintegy 53 százalékát kapta, míg Hofer közel 47-et.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fesztiválozó politikusok: kinek a zene, kinek a sör, kinek a kolbász jön be

Rendszeresen, de mértékkel: jótékony egészségügyi hatásai is lehetnek a sörfogyasztásnak

Erősödik a szélsőjobb, feje tetejére állhat Ausztria