Rakétarendszert teszteltek Lettországban

A HIMARS rakétavédelmi rendszert a rigai és a liepajai katonai repülőtéren tesztelték
A HIMARS rakétavédelmi rendszert a rigai és a liepajai katonai repülőtéren tesztelték   -  Szerzői jogok  Roman Koksarov/The Associated Press. All rights reserved
Írta: Euronews

A rigai és a liepajai repülőtéren tüzérségi rakétarendszerek szállítását és telepítését gyakorolták.

Két HIMARS rakétavédelmi rendszert telepítettek Rigába és Liepajába egy lettországi hadgyakorlat keretében. Terveztek lőgyakorlatot is a Liepaja melletti gyakorlótéren, de azt egyes hírek szerint elhalasztották, míg a lett média szerint azért kilőttek néhány rakétát.

Korábban mindhárom balti ország – Litvánia, Lettország és Észtország – jelezte a rakétarendszerre vonatkozó vásárlási szándékát, amit az Egyesült Államok már jóvá is hagyott Észtország esetében. Tallin a tervek szerint hat hordozórakétát kap majd 2025-ig – feltehetően együtt 300 km-es hatótávolságú rakétákkal.

Lettország kedden bejelentette, hogy rendkívüli állapotot vezet be Oroszországgal közös határán a részleges orosz mozgósítás miatt.

kapcsolódó cikkek