Közel 3 ezer tartalékos vesz részt hatnapos kiképzésen Észtországban

Közel háromezer tartalékos vesz részt hatnapos kiképzésen Észtországban
Közel háromezer tartalékos vesz részt hatnapos kiképzésen Észtországban   -  Szerzői jogok  Кадр из репортажа AP/ESTONIA DEFENSE FORCE
Írta: Peter Kristof

Az észt védelmi minisztérium közleménye szerint, a gyakorlat célja az ismeretek felfrissítése.

Hatnapos gyakorlatot tart az Oroszországgal szomszédos Észtország közel 2900 tartalékos és önkéntes részvételével. Az észt védelmi minisztérium közleménye szerint „nincs közvetlen biztonsági fenyegetés” Oroszország részéről, a gyakorlat célja az ismeretek felfrissítése.

„Ma van az a nap, amikor a tartalékosainkat integráljuk az egységbe. A tartalékosok különféle fegyverekkel kapcsolatos kiképzéseken vesznek részt” – mondta Raudsik Sanna alezredes, zászlóaljparancsnok.

Az észt kormány döntése alapján, a résztvevők előzetes értesítése nélkül, évente legalább egyszer tartanak hasonló gyakorlatokat. A védelmi minisztérium közleménye szerint, „az észt tartalékos védelmi modell megköveteli, hogy a tartalékosok mindenkor készen álljanak a reagálásra és a gyakorlatokon való részvételre".

kapcsolódó cikkek