Meloni kivételével már szavaztak a pártvezetők Olaszországban

Access to the comments Kommentek
Írta: Kiss Gábor
Szavazás Olaszországban
Szavazás Olaszországban   -   Szerzői jogok  AP Photo/ Gregorio Borgia   -  

A legtöbb szavazat megszerzésére esélyes szélsőjobboldali Olaszország Fivérei párt vezetője, Giorgia Meloni eredetileg délelőtt szavazott volna, de bejelentette, hogy csak 22 óra körül voksol. A parlamenti választások után a posztfasiszta párt a Liga és a Forza Italia közreműködésével alakíthat kormányt a felmérések szerint. 

Sergio Mattarella olasz elnök a szicíliai Palermo városában adta le szavazatát vasárnap a parlamenti választásokon, amelyek Európa számára kritikus időszakban kezdődtek. A második világháború óta először alakulhat szélsőjobboldali vezetésű kormány az országban.

Enrico Letta, a Demokrata Párt vezetője Rómában szavazott. A közvélemény-kutatások szerint az ökológiai szélsőbaloldallal szövetséges Demokrata Pártnak alig van esélye legyőzni a jobboldali szövetséget. Letta azonban, aki a társadalmi igazságosság, a környezetvédelem és a polgárjogok programjával kampányol, reméli, hogy a választók jelentős kisebbsége még nem döntött.

Matteo Salvini, az olasz bevándorlásellenes Liga vezetője Milánóban voksolt. Salvininek tulajdonítják, hogy az egykor regionális Liga pártot országos erővé tette euroszkeptikus, "Első az olaszok" programjának köszönhetően. A legutóbbi, 2018-as parlamenti választások óta hol kormányon volt, hol nem, csatlakozott az Öt Csillag Mozgalomhoz, majd Mario Draghi nemzeti egységkoalíciójához.

A populista Öt Csillag Mozgalom vezetője, Giuseppe Conte Rómában szavazott. Az ügyvéd 2018-ban már volt kormányfő, miután a populista Öt Csillag Mozgalom nagy győzelmet aratott a választásokon. Rátermettségét bizonyította, mikor 2020-ban Olaszország lett az első európai ország, amely a koronavírus-járvány pusztításával szembesült.

Silvio Berlusconi a Hajrá Olaszország (Forza Italia) párt vezetője is Rómában voksolt. A háromszoros miniszterelnök, médiabirodalom- és futballklub-tulajdonos már 85 éves, de politikai ambíciói még nem értek véget. Ha a jobboldali szövetség győz, Berlusconi reménykedik abban, hogy megszerezheti a szenátus elnöki tisztségét.

Olaszországban többé-kevésbé 51 millió választópolgár van, Rómában szavazhatnak a legtöbben. 2018-hoz képest néhány dolog változott: megközelítőleg 2,6 millió olasz először szavaz a szenátusra, mert a választási korhatárt 18 évre csökkentették a korábbi 21-ról. 

Továbbá a képviselők számát 400-ra csökkentették a képviselőházban és 200-ra a szenátusban: korábban 630, illetve 315 volt. Ezek minden bizonnyal figyelemre méltó hatással lesznek a végeredményre.

A részvételi arány is fontos lehet: a szakértők néhány nappal ezelőttig azt mondták, hogy ezek lehetnek a legalacsonyabb számokkal járó választások a köztársaság történelmében, a szavazásra jogosultak 35%-a dönthet úgy, hogy nem vesz részt a voksoláson.

Olaszországban azért kell előrehozott választásokat tartani, mert Mario Draghi kormányfő júliusban lemondott, miután a kormánykoalícóhoz tartozó 5 Csillag Mozgalom (M5S) kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi voksolásról.