Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Magas rangú tálib vallási vezetővel végzett az Iszlám Állam Kabulban

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Képünk illusztráció / Tálib fegyveresek az Iszlám Állam zászlói vonulnak Kabulban 2016-ban
Képünk illusztráció / Tálib fegyveresek az Iszlám Állam zászlói vonulnak Kabulban 2016-ban   -   Szerzői jogok  Fotó: AP

A terrorszervezet 2014 óta tevékenykedik Afganisztánban

Robbantásos merényletben halt meg a tálib rezsim egyik ismert vallási vezetője, Rahimullah Haqqani – írja az Al Jazeera a tálib vezetés csütörtöki bejelentésére hivatkozva. Bilal Karimi, a tálib kormány szóvivője közölte, hogy a "sejk az ellenségünk által elkövetett, gyáva támadás következtében halt mártírhalált".

Tálib forrásaira hivatkozva a Reuters megjegyzi, hogy a támadó korábban elvesztette a lábát, a robbanóanyagot pedig egy műanyag műlábba rejtette. A belügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője a hírügynökségnek elmondta, vizsgálják, hogy ki volt az elkövető, és hogy ki juttathatta be őt Haqqani irodájába. Hozzátette: "Haqqani halála hatalmas veszteség az Afganisztáni Iszlám Emirátus számára." 

A támadást eközben magára vállalta az Iszlám Állam terrorszervezet, és közölte: a merénylő robbanómellényt használt a támadás során. 

Az Iszlám Állam a Telegramon írta, hogy Haqqani fontos hirdetője volt a tálib rezsimnek, és sokszor buzdított harcra az Iszlám Állam ellen. 2020-ban már megpróbálták megölni a pakisztáni Pesavar városában elkövetett merényletben, mely legalább hét ember halálát okozta. 

Mobin Khan, a kabuli rendőrség korábbi szóvivője úgy véli, hogy Haqqani halála miatt "a muszlim közösség elárvult." 

A tálibok 2021 augusztusában vették át a hatalmat Afganisztánban azok után, hogy az Egyesült Államok hadserege által vezetett nemzetközi haderő kivonult az országból. Közölték, hogy helyreállították az országban a biztonságot, ennek ellenére az utóbbi hónapokban az Iszlám Állam többször is végrehajtott támadásokat az ország különböző pontjain: főleg mecseteket és etnikai csoportokat támadtak meg.