Nancy Pelosi hallgat arról, Tajvanra is ellátogat-e ázsiai körútján

Pekingi férfi nagyítóval olvassa a hírt Pelosi ázsiai útjáról
Pekingi férfi nagyítóval olvassa a hírt Pelosi ázsiai útjáról   -  Szerzői jogok  AP Photo/Andy Wong
Írta: Euronews

A képviselőházának elnöke korábban el akart látogatni Tajvanra is, de ezt Biden bírálta. Egyelőre Japánt, Szingapúrt, Malajziát és Dél-Koreát nevezte meg úticéljaiként.

Megkezdte nagy figyelemmel követett ázsiai körútját az amerikai képviselőház demokrata elnöke. Nancy Pelosi korábban bejelentette, ellátogat Tajvanra is, most azonban csak Japánt, Szingapúrt, Malajziát és Dél-Koreát nevezte meg úticéljaiként.

Nancy Pelosi irodája hétfőn közzétette a képviselőházi elnök ázsiai útjának útitervét, amely legalább négy célállomást tartalmaz, de Tajvanról nem tesz említést - írja a The Washington Post. A küldöttség Szingapúrban kezd, kétnaposra tervezett látogatással.

Pelosi előzetes bejelentése, hogy el akar látogatni a Peking által sajátjának tekintett demokratikus, önrendelkezésű szigetre is, dühödt reakciókat váltott ki Kínában, ahol közölték, mindent megtesznek, ami szükséges a "nemzeti szuverenitás és a területi integritás szilárd védelmében".

Hszi Csin-ping kínai államfő csütörtökön figyelmeztette Joe Biden amerikai elnököt, hogy "aki a tűzzel játszik, megégeti magát". Végül Biden is elismerte újságíróknak a múlt héten, hogy Pelosi tervezett tajvani utazása az amerikai hadsereg tisztségviselői szerint "nem volna jó ötlet". 

Jóllehet Tajvan 1949 óta saját politikai vezetéssel rendelkezik, Kína saját részének tekinti, és a sziget miatt az utóbbi hetekben nőtt a feszültség Washington és Peking között. Kína az utóbbi időben egyre gyakrabban hajt végre légi és vízi katonai manővereket a Tajvani-szorosban, ami aggodalommal tölti el, nem csak a térség országait, hanem az Egyesült Államokat is.

A 82 éves Pelosi egy öt demokrata törvényhozóból álló küldöttséget vezet, az út középpontjában a térség "kölcsönös biztonsága, a gazdasági partnerség és a demokratikus kormányzás" áll - olvasható az irodája által kiadott közleményben. A Post információja szerint több republikánus törvényhozót is meghívtak az útra, de mindannyian visszautasították a házelnököt.

Pelosi egyébként már áprilisban tervezte, hogy Tajvanra látogat, de az utazást elhalasztották, miután pozitív lett a koronavírus tesztje. Mostani ázsiai útja a The Washington Post szerint egyfajta játékká vált egyesek számára, mivel a járata a Flightradar24 valós idejű járatkövető webes szolgáltatáson a legtöbbet követett járat lett.

kapcsolódó cikkek