NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Huawei eszközökkel kémkedhetett Kína az USA nukleáris arzenálja után

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az USA állítja: a cég olyan katonai létesítmények közelében telepített eszközöket, ahol lehallgathatták, vagy megzavarhatták a védelmi szervek kommunikációját, illetve adatokat lophattak.

HIRDETÉS

Már Barack Obama kormányzása alatt is nyomoztak a kínai Huawei után az Egyesült Államokban, ugyanis felmerült a gyanú, hogy eszközeikkel megzavarhatták a védelmi szervek kommunikációját, illetve fontos adatokat lophattak el.

Hosszú oknyomozó riportban számol be a CNN arról, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan erősödött a kínai hírszerzés aktivitása az Egyesült Államok területén. Volt miért aggódni, mivel információk szerint egyes amerikai katonai támaszpontok közelében kínai gyártmányú berendezéseket helyeztek el, melyek működése felettébb gyanúsnak tűnt. Az FBI szerint a berendezések alkalmasak voltak lehallgatásra, illetve információkat gyűjthettek velük az Amerikai Egyesült Államok nukleáris arzenáljáról.

Álca

2017-ben Kína vezetése 100 millió dollárt ajánlott fel a washingtoni Nemzeti Arborétumnak, hogy a pénzből egy kínai kertet építsenek: a kertben lett volna pagoda, pavilonok és egy templom is. A helyi tisztviselők örültek (szimpla turistamágnest láttak a helyszínben), az amerikai kémelhárítás viszont utánajárt a projekt részleteinek. Kiderült, hogy a kert Washington, D.C. egyik legmagasabb pontjára épülne, kicsivel több mint három kilométerre a Capitolium épületétől. A CNN szerint ennél kevés alkalmasabb helyszínt találni a városban, ahonnan hírszerző tevékenységet lehetne folytatni. 

Kína tett volna egy kikötést a szerződésben, ami miatt a projekt végképp gyanússá vált: külföldről behozott anyagokat használtak volna az építkezés során, és nem akartak engedélyt adni az amerikai vámosoknak, hogy átvizsgálják őket. A projektet részben emiatt törölték is.

Katonai létesítmények környékén

A CNN az Egyesült Államok biztonsági szolgálatainak tisztviselőivel folytatott beszélgetések alapján írja, hogy az utóbbi tíz évben jelentősen megnőtt a kínai kémkedés aktivitása az ország területén. Nem véletlen, hogy az utóbbi öt évben folyamatosan monitorozzák a kínai földvásárlásokat különösen olyan esetekben, amikor védelmi szerv van az ingatlan közelében, és ha szükséges, tovább cselekednek: nemrég például bezártak egy regionális konzulátust, miután kiderítették, hogy Kína hírszerzésre használta a létesítményt.

A CNN kitér a kínai lehallgatóeszközök amerikai területen történő telepítésére is, különösen az amerikai katonai támaszpontok közelében található mobilátjátszók tetején található Huawei eszközökre. Az FBI szerint ezek közül egyes berendezések képesek a védelmi minisztérium masszívan védett kommunikációjának rögzítésére, vagy annak megzavarására, illetve adatokat lophatnak velük, márpedig az amerikai haderő és a védelmi szervek ezeket a csatornákat használják az USA nukleáris arzenáljával kapcsolatos kommunikációra.

A CNN megjegyzi: a katonai létesítmények közelében elhelyezett Huawei eszközök jó ideje (Barack Obama kormányzása óta) aggodalomra adnak okot, ám az ezekkel kapcsolatban lefolytatott vizsgálatok eredményeiről eddig mit sem tudni, sőt: az ügyre rálátó források szerint a nyomozást olyannyira titokban tartották, hogy a egészen 2019-ig a Fehér Ház sem tudott róla.

Kína és a Huawei is cáfol

Kína természetesen tagadja, hogy kémkedne az Egyesült Államok után, a Huawei pedig azt mondta a CNN-nek, hogy eszközeiket nem a védelmi minisztérium számára kijelölt kommunikációs csatornák közelében telepítették.

Egyes források viszont állítják: a Huawei eszközei képesek lehallgatni a hadsereg által használt rádióhullámokat. A CNN egyik forrása szerint ha biztos alapokon nyugvó bizonyítékot találnak arra, hogy Kína kémkedett, annak következményei lesznek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

39 britet tiltottak ki Oroszországból: David Cameron ex-kormányfő és Piers Morgan tévés a listán

Letartóztattak egy svéd férfit Iránban, a vád: kémkedés

Növekvő diplomáciai feszültség: az orosz kormány oroszországi zsidó szervezeteket fenyeget