Lemondott egy orosz ENSZ-diplomata az ukrajnai invázió miatt

Béketüntetés Ukrajnáért
Béketüntetés Ukrajnáért   -  Szerzői jogok  Martial Trezzini/' KEYSTONE / MARTIAL TREZZINI
Írta: Zoltan Siposhegyi

Majd egy körlevélben durván bírálta Moszkvát.

A 41 éves Borisz Bondarev tanácsosként a genfi leszerelési konferencia munkájában vett részt, korábban Mongóliában és Kambodzsában is teljesített külszolgálatot. Felmondólevelét hétfőn küldte el a genfi orosz nagykövetnek.

Bondarev ezután egy angol nyelvű levelet is küldött 40 Genfben dolgozó diplomatának, amelyben azt írta: húszéves pályafutása alatt megélte az orosz külpolitika számos fordulatát, de soha nem szégyellte magát annyira, mint február 24-én. Szerinte Szergej Lavrov külügyminiszter értelmiségiből, atomcsapással fenyegetőző hazudozó lett. 

Közölte azt is, hogy lépésére egyelőre nem kapott reakciót Moszkvából, de tart attól, hogy megpróbálnak vele példát statuálni. "Ha bíróság elé állítanak, akkor mások valószínűleg nem fogják követni a példámat" - fogalmazott a diplomata. Kollégáival kapcsolatban azt mondta, "nem minden orosz háborús uszító. Helyén van az eszük, de be kell fogniuk a szájukat".

Az ENSZ munkáját figyelő civilszervezet, a UN Watch vezetője, Hillel Neuer szerint "Bondarev egy hős" és a Nyugatnak letelepedést, valamint anyagi biztonságot kéne kínálnia azoknak az orosz diplomatáknak, akik hajlandóak disszidálni.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború