Észak-Koreában is megjelent a koronavírus

fertőtlenítés Phenjanban
fertőtlenítés Phenjanban   -  Szerzői jogok  Euronews
Írta: Euronews

A járvány méretét nehéz megítélni.

Észak-Koreában is megjelent a koronavírus a hivatalos tájékoztatás szerint. A helyzetre reagálva az ország vezetője, Kim Dzsong Un lezárásokat jelentett be.

Észak-Korea több mint két éven át tartotta magát ahhoz a széles körben kétségbe vont állításhoz, ami szerint tökéletesen kontroll alatt tartja a vírushelyzetet és nincsenek fertőzöttek az országban.

A járvány méretét nehéz megítélni, mivel a hatóságok mndössze annyit közöltek, hogy a fővárosban meghatározott számú lázas betegtől gyűjtöttek mintát, ami megerősítette, hogy az omikron variáns jelent meg.

A koronavírus-járvány különösen súlyos következményekkel járhat, mivel az országban gyenge az egészségügyi ellátórendszer, a 26 millió lakos jelentős része pedig nem kapott oltást. Szakértők szerint Észak-Korea kommunikációja arra utal, hogy külső segítségre van szüksége.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19