Leváltották a spanyol hírszerzés vezetőjét a Pegasus-kémbotrány miatt

Pedro Sanchez kormányfő telefonját is feltörték
Pedro Sanchez kormányfő telefonját is feltörték   -  Szerzői jogok  John Thys, Pool Photo via AP
Írta: Gábor Ács  & Euronews/MTI/AP

Az ügy előzménye, hogy a spanyol kormányfő és a védelmi miniszter mobilját is feltörték, adatokat töltöttek le készülékeikről az izraeli fejlesztésű kémprogrammal.

Leváltották kedden Paz Estebánt, a spanyol hírszerző központ (CNI) vezetőjét, miután kiderült, hogy több kormánytag telefonját is megfigyelték ismeretlenek a Pegasus nevű kémszoftverrel.

Az igazgató menesztését Margarita Robles védelmi miniszter jelentette be a spanyol kormány ülését követő sajtótájékoztatón, közölve azt is, hogy a hírszerzés új vezetője Esperanza Casteleiro, eddigi védelmi államtitkár lesz.

Margarita Robles egyike a kormány azon tagjainak, akiknek hivatali mobiltelefonján megtalálták a kémszoftver nyomait.

Egy hete robbant a botrány, azóta új nevekkel

A kabinet a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Pedro Sánchez kormányfő, valamint a védelmi miniszter készülékéről adatokat töltöttek le 2021 májusában és júniusában.

Mint kedden kiderült, újabb tárcavezetők is érintettek: Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter mobiltelefonját szintén megfigyelték a kémszoftverrel 2021 júniusában. Luis Planas agrárminiszter telefonján viszont sikertelen próbálkozás nyomaira bukkantak - mondta Isabel Rodríguez kormányszóvivő.

Sajtóhírek szerint Arancha González Laya korábbi külügyminiszter szintén áldozata volt a megfigyelésnek, de ezt az értesülést hivatalosan nem erősítették meg.

Bíróság elé került az ügy

A kormány az ügyben a központi büntetőbírósághoz fordult és átadta az eddig összegyűlt összes információt. A bíróság titkosította a nyomozást.

A hivatali telefonok vizsgálatát azután rendelték el, hogy a Citizen Lab kanadai kutatócsoport április közepén nyilvánosság hozott jelentése szerint több, mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a Pegasus kémszoftverre utaló nyomokat.

Katalán függetlenségi politikusokat bírósági felhatalmazással figyeltek meg

A CNI most menesztett vezetője múlt hét szerdán zárt ajtók mögött tartott, parlamenti bizottsági meghallgatásán arról tájékoztatta a pártok frakcióvezetőit, hogy a hírszerző központ (CNI) 18 katalán függetlenségi politikust figyelt meg bírósági felhatalmazás alapján. 

A megfigyeltek közt szerepelt Pere Aragonés jelenlegi katalán elnök is, aki 2021 májusa óta van hivatalban, de kormányzati pozíciót 2018 júniusától tölt be az autonóm tartományban.

Pedro Sánchez miniszterelnök május 25-én a parlamentben ad tájékoztatást a képviselőknek a lehallgatási botrányról.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

kémprogram