Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Márki-Zay Péter hivatalosan is bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe

Márki-Zay Péter (korábbi felvétel)
Márki-Zay Péter (korábbi felvétel) Szerzői jogok  AP Photo/Laszlo Balogh, File
Szerzői jogok AP Photo/Laszlo Balogh, File
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje közölte, hogy marad Hódmezővásárhelyen, mert nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon az ellenzéknek van bármiféle mozgástere

Márki-Zay Péter Facebook-oldalán is bejelentette, hogy nem foglalja el helyét a parlamentben, marad Hódmezővásárhelyen. Erről a hódmezővásárhelyi tévében már korábban is beszélt.

HIRDETÉS

Az ellenzéki összefogás listavezetője posztjában azt írja, még a látszatát sem akarja fenntartani annak, hogy Magyarország parlamentáris demokrácia, ahol az ellenzék bármit is elérhet.

Hódmezővásárhely polgármestereként így is az a legfontosabb feladatom most, hogy szeretett városom bizalmát megerősítsem, megőrizzem a korrupció- és politikamentes városvezetést, a felelős gazdálkodást, és teljesítsem ígéreteim fennmaradó részét
Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzéki összefogás listavezetője

 Az RTL Klub késő esti híradójában Márki-Zay Péter bocsánatot kért az ellenzék választási vereségéért.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

A megosztó kül- és belpolitika ellen kampányolt Magyar Péter

A Kutyapárt a sokszínűség mellett, a kormányoldal a Tisza ellen tüntetett

Magyar Péter: "aki a saját hazáját becsapja, a történelem szemétdombján van a helye"