Mianmar: fokozzák a fellépést a junta ellen harcolókkal szemben

Mianmar: fokozzák a fellépést a junta ellen harcolókkal szemben
Szerzői jogok  AFP
Írta: Peter Kristof

A rangidős tábornok azt is mondta, nem fog tárgyalni az általa terroristának nevezett csoportokkal

Nagyszabású erődemonstrációt tartott a mianmari hadsereg a demokrácia elleni tiltakozások „legvéresebb” leverésének évfordulóján. A Fegyveres Erők Napján rendezett felvonuláson a katonai junta vezetője bejelentette, fokozza a fellépést az uralma megdöntéséért harcolókkal szemben.

Min Aung Hlaing úgy fogalmazott, hogy „megsemmisítik" az erőik ellen harcoló polgári milíciákat. A rangidős tábornok azt is mondta, nem fog tárgyalni az általa terroristának nevezett csoportokkal. Ennek jegyében a junta csapatai – szemtanúk szerint – múlt héten több tucat házat gyújtottak fel három faluban az ország északi régiójában.

Az Egyesült Államok pénteken új szankciókat jelentett be a mianmari junta ellen néhány nappal azután, hogy hivatalosan „népirtásnak" minősítette a rohingja muszlim kisebbség ellen elkövetett bűnöket.

A katonaság tavaly februárban puccsal ragadta magához a hatalmat a Mianmart államtanácsosként irányító Aung Szan Szú Kji demokratikusan megválasztott kormányától. A Nobel-békedíjas politikus azóta házi őrizetben van, egyszerre több per is zajlik ellene, illetve már több éves börtönbüntetést is kapott.

kapcsolódó cikkek