24 órán belül háromszor beszélt az izraeli miniszterelnök Volodimir Zelenszkijjel

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök egy vasárnapi kormányülésen Jeruzsálemben 2022. március 6-án
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök egy vasárnapi kormányülésen Jeruzsálemben 2022. március 6-án   -  Szerzői jogok  RONEN ZVULUN/via AP
Írta: Euronews

Bennett egyelőre nem sok esélyt lát a megegyezésre, de azt mondta, hogy "a legkisebb réseket is meg kell találni".

Miközben Moszkvában és Berlinben is járt Náftali Bennett, többször beszélt telefonon, az ukrán és az amerikai elnökkel Náftali Bennett. Az izraeli miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral közösen dolgozik a párbeszéd fenntartásán. Hétfőn Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel találkozik.

Még mielőtt Náftali Bennett Moszkvában tárgyalt az ukrajnai tűzszünet lehetőségéről, felhívta az ukrán elnököt, és ezt megtette a Putyin elnökkel zajlott megbeszélés után is, számolt be az amerikai Axios. Ezután értesítette Emmanuel Macron francia elnököt és Olaf Scholz német kancellárt is, akit személyesen is felkeresett. Berlinből hazatérőben a repülőgépről hívta fel harmadszor is Zelenszkijt, majd vasárnap délután Putyin elnökkel is újra beszélt.Bennett volt az első (és eddig egyetlen) vezető nyugati politikus, aki Moszkvába ment, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Moszkvai indulása előtt azt mondta kormányának, hogy minden jelentős európai szereplőtől megkapta a támogatást és a biztatást az egyeztetések megkezdésére. „Egyelőre nem tudok részletesebben beszámolni a történtekről. Ha szükség lesz rá, megint segítünk. Bár az esély nem nagy, de a legkisebb réseket is meg kell találni – mondta a miniszterelnök.

A következő napokban Bennett folyamatosan tájékoztatja a Biden-adminisztrációt a Putyinnal és Zelenszkijvel folytatott tárgyalásokról. Nemzetbiztonsági tanácsadója, Eyal Hulata szombaton és vasárnap is egyeztetett Joe Biden nemzetbiztonsági főtanácsadójával, Jake Sullivannel.

Az izraeli külügyminiszter hétfőn Lettországban találkozik Antony Blinken külügyminiszterrel. Izraeli tisztviselők szerint a találkozó célja az, hogy összehangolják álláspontjukat az Egyesült Államokkal a tűzszüneti erőfeszítések folytatásáról.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború