Koronavírus: tavasszal Európa fellélegezhet

Koronavírus: tavasszal Európa fellélegezhet
Szerzői jogok  frame
Írta: Euronews

Bár Európa fellélegezhet, a világ még messze van a teljes kilábalástól.

**Sokak szerint Európában elkezdődött a világjárvány “végjátéka”. **

Az Egészségügyi Világszervezet egyedülálló lehetőségről beszélt Európa számára köszönhetően a tavasz közeledtének, a magas átoltottságnak, a fertőzések miatti immunizáció magas arányának, valamint annak, hogy az omikron változat enyhe tünetekkel jár

"Ez az összefüggés, amelyet eddig nem tapasztaltunk ebben a világjárványban, lehetőséget ad egy hosszú nyugodt időszakra és a lakosság sokkal magasabb szintű védelmére a fertőzés bármilyen újbóli terjedésével szemben, még egy virulensebb variáns esetében is. Ezt a magasabb szintű védettségi időszakot úgy kell tekinteni, mint egy "tűzszünetet", amely tartós békét hozhat számunkra, azzal a feltétellel, hogy megszilárdítjuk az immunitás szintjét, és folytatjuk az oltásokat." - mondta  Dr. Hans Kluge, a WHO európai igazgatója

Hans Kluge hozzátette, hogy a kormányoknak öt ponton kell a helyzet megszilárdításán dolgozniuk. Ezek között van a legveszélyeztetettebbek felkutatása és felügyelete, az egyéni felelősség előmozdítása a társadalomban, és kiemelt fiegyelem az új variánsok felderítésében. A WHO főigazgatója ezzel egyidőben arra figyelmeztetett, hogy bár Európában javul a helyzet, a világ még messze van a teljes kilábalástól.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19