NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Orosz-ukrán konfliktus: a britek is kibertámadástól tartanak

Konkrét fenyegetés egyelőre nem jött, de fel akarnak készülni
Konkrét fenyegetés egyelőre nem jött, de fel akarnak készülni Szerzői jogok AP Photo/Business Wire
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A brit kiberbiztonsági központ azután lépett, hogy nemrég támadás ért több ukrán kormányzati oldalt is.

HIRDETÉS

A brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ (NCSC) arra szólította fel a szervezeteket és cégeket, hogy erősítsék meg védelmi rendszereiket, mivel attól tartanak, hogy az ukrajnai konfliktushoz kapcsolódó kibertámadások a határokon túlra is átterjedhetnek.

Az új iránymutatásban azt írják, a vállalatoknak létfontosságú, hogy megelőzzék a potenciális fenyegetést. A központ ugyanakkor közölte, nincs tudomása brit szervezeteket fenyegető konkrét fenyegetésekről - írja a BBC.

A felhívást egy Ukrajnában elkövetett kibertámadás-sorozat után adták ki, amelyekért a gyanú szerint Oroszország felel, ezt azonban Moszkva tagadja.

Ismeretlenek két hete hackelték meg az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát: az oktatási tárcáén kívül a kormány, a külügyminisztérium, az energetikai, a sport- és az agrárminisztérium, valamint az állami katasztrófavédelem honlapját. Információk szerint az oldalakra történt betörés nyomán személyes adatok nem szivárogtak ki.

Johnson: tragikus és hiábavaló lenne Oroszországnak Ukrajnát megtámadni

Johnson: tragikus és hiábavaló lenne Oroszországnak Ukrajnát megtámadni

Posted by Euronews magyarul on Wednesday, January 26, 2022

Ukrajna évek óta a kiberháborúk frontvonalában van. "Ha a cél Ukrajna meghódítása, akkor azt nem számítógépekkel lehet megtenni" - mondja Ciaran Martin, aki 2020-ig vezette az NCSC-t, a brit hírszerzés egyik ágát. 

A kibertámadások azonban valószínűleg a "kemény hatalom" támogatására szolgálnak, olyan kulcsfontosságú szolgáltatások megzavarásával, mint az energiaellátás és a kommunikáció, hogy zavart keltsenek - írja a BBC. És még ha a katonai konfliktus Ukrajna határain belül marad is, félő, hogy a kibertámadások elterjedhetnek annak határain kívül is.

Az elmúlt hetekben a brit és az amerikai hírszerző ügynökségek több biztonsági értekezletet tartottak az ukrajnai események lehetséges belföldi hatásairól, és számos figyelmeztetést adtak ki az ipar számára.

A legaggasztóbb lehetőség az, hogy Oroszország a nyugati infrastruktúrát veszi célba, megismételve az ukrán erőművek elleni 2015-ös támadást. "Évek óta látjuk, hogy Európa- és Amerika-szerte megpróbálnak bejutni, célba véve az energiarendszereket, vízrendszereket, repülőtereket" - mondja John Hultquist, egy amerikai biztonsági cég kiberszakértője. "Úgy gondoljuk, hogy már ott is beásták magukat."

Az Egyesült Királyságban az elmúlt hetekben az NCSC főként a nemzeti infrastruktúra intézményeit figyelmezette, tehát az energiaellátást, a vízellátást, a közlekedést, az egészségügyet és a távközlést, tudván, hogy ez az orosz hackerek fő területe. Az ukrajnai tapasztalatok alapján az energia és a közlekedés kerülhet leginkább célkeresztbe, ha bármi történne.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szakértők kórházak, erőművek és bankok elleni kibertámadásoktól tartanak Európában

Kibertámadás egy norvég médiacsoport ellen

Hamarosan véglegesíthetik az EU új kiberbiztonsági szabályait