NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Costa Concordia áldozataira emlékeznek

Vontatóhajók húzzák a Costa Concordia roncsát a genovai kikötőben 2016. szeptember elsején
Vontatóhajók húzzák a Costa Concordia roncsát a genovai kikötőben 2016. szeptember elsején Szerzői jogok LUCA ZENNARO/MTI/MTVA
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Tíz éve futott zátonyra a tengerjáró, harmincketten meghaltak.

HIRDETÉS

Szirénazúgással emlékeznek meg Giglio szigetének kikötőjében csütörtökön a 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró harminckét áldozatáról, köztük a magyar hegedűművész Fehér Sándorról.

Giglio kikötője templomában délben misét mutatnak be, majd virágkoszorút helyeznek el a baleset helyszínéhez közeli tengerparton. A Costa Concordia tragédiájának időpontjában, 21.45 perckor a sziget hajói szirénazúgással emlékeznek meg az áldozatokról. A megemlékezésen többek között a katasztrófavédelem volt vezetője Franco Gabrielli vesz részt, valamint a hajó egyik indiai pincére Russel Rebello testvére. Rebello holttestét utolsóként szolgáltatta vissza a tenger ezer nappal a Costa Concordia balesete után.

A tíz évvel ezelőtti és ma is polgármester Sergio Ortelli úgy nyilatkozott, pontosan emlékezik arra a pillanatra, amikor a sziget partjairól felfogták, hogy nem baleset, hanem tragédia zajlik a szemük előtt. A szigetlakók egymással versenyezve igyekeztek segíteni a mentésben, és a túlélők befogadásában: Giglio 350 lakosa több mint 4000 embernek adott meleg ruhát, élelmet, szállást. A polgármester hozzátette, hogy a tíz éves évforduló lesz az utolsó sajtónyilvános megemlékezés, mivel Giglio maga mögött akarja hagyni a tragédia emlékét.

Oldalára dőlt a hajó

A majdnem háromszáz méter hosszú, hetven méter magas Costa Concordia, 4429 emberrel a fedélzetén, a Scole-sziklacsoportnak ütközött neki, az több mint hétméteres léket szántott a tengerjáró oldalába. A kapitány Francesco Schettino első verziói szerint a sziklák nem voltak feltüntetve a hajótérképeken, de mint kiderült az óriás hajó - a Civitavecchia és Savona közötti vonalon - gyakran haladt egészen közel Giglio partjaihoz, hogy mintegy köszöntse a sziget lakóit, elsősorban a hajó főpincérének rokonait.

A Costa Concordia az ütközés után jobb oldalára dőlt, majd ráfeküdt a tengerfenékre úgy, hogy a hajó fél teste kiemelkedett a vízből. A felelősöket kereső bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy a hajó egyik műszaki felelőse a sziklának való ütközés után hat perccel már megállapította a tengerjáró süllyedését, de az evakuálást majdnem egy órával később rendelték el.

A fedélzeten tartózkodók nagy része mentőcsónakokkal érte el a partot, több százan viszont a megdőlt hajó belsejében ragadtak, nekik mentőegységek segítettek. Az áldozatok közül harmincat a január 12-i baleset és március vége között találták meg, az utolsó két eltűntet pedig 2013 és 2014 őszén, a hajó elvontatása és szétszedése idején.

A Costa Concordia volt a világ eddigi legnagyobb tömegű tengerjárója, amely hajótörést szenvedett. A roncsot, precedens nélküli mérnöki-műszaki művelettel, 2013. szeptember 16-án felállították, ami tizenkilenc órányi munkát vett igénybe. A hajót 2014 júliusára vontatták a genovai kikötőbe, ahol darabokra szedték: a roncsból nyert 65 ezer tonna fémet újrahasznosították. A Costa Concordiából egyetlen mentőcsónak maradt meg a hajó harangjával együtt.

Elítélték a gyáva kapitányt

A tragédia negatív hősévé a kapitány Francesco Schettino vált, aki a becsapódás után alig több mint egy órával már Giglio partjairól nézte a hajó elsüllyedését. 2017-ben tizenhat éves börtönbüntetésre ítélték, a vád gondatlanságból okozott emberölés, hajókatasztrófa okozása és a hajó elhagyása volt. A 61 éves Schettino a római Rebbibbia börtönben jogot és újságírást tanul.

Pozitív példa viszont a hajóorvos Simone Canessa, akit úgy kellett meggyőzni hajnali ötkor, hogy a legénység utolsó tagjai között hagyja el a Costa Concordiát.

A Costa Crociere hajótársaság mintegy 84 millió eurót fizetett kártérítésként az áldozatok családtagjainak, valamint a túlélőknek. A tizedik évfordulón több könyv is megjelent, többek között a hajó legénysége tíz tagjának beszámolója a Costa Concordia utolsó éjszakájáról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Costa Concordia: 16 év börtön a kapitánynak

Az elsők között szállt mentőcsónakba a Costa Concordia kapitánya

Először beszél a bíróság előtt a Costa Concordia kapitánya