Január elsejétől a franciák veszik át az EU soros elnöki tisztjét a szlovénoktól

Január elsejétől a franciák veszik át az EU soros elnöki tisztjét a szlovénoktól
Szerzői jogok  euronews
Írta: Euronews

"Fellendülés, teljesítmény, kötődés" - ez a jelmondata a francia soros elnökségnek, mely január elsején kezdődik és hat hónapon át tart majd.

Franciaország átvette az Európai Unió elnökségét Szlovéniától. A jelképes stafétát a szlovén külügyminiszter adta át a francia diplomácia vezetőjének. Párizs szolidáris, együttműködő, de határozott vezetést ígér a tagországoknak a következő fél évre.

A francia külügyminiszter, Jean-Yves Le Drian kijelentette, hogy a szuverenitás hármas mottója fémjelzi majd a francia elnökséget: talpraállás, erő, összetartozás. "Fel kell készülnünk a további lehetséges járványokra, formába kell hozni az európai ipart, meg kell védeni a jogállamiságot a szövetség minden szegletében, és természetesen gondoskodnunk kell az Unió védelméről - mondta a francia külügyminiszter.

A szlovén külügyminiszter szerint az, amit francia kollégája vázolt az Európai Tanács elnökségének terveként, ambiciózus és sok szempontból a folytatását jelenti annak, amibe a szlovén elnökség belekezdett. Nem véletlen, hogy vállvetve dolgoztak az elmúlt hónapokban is - tette hozzá Anze Logar.

Franciaországban elnökválasztás lesz jövő tavasszal, úgyhogy a hazai ellenzék azzal vádolja a köztársasági elnököt, Emmanuel Macront, hogy az uniós elnökséget máris saját választási kampányaként kezeli.

kapcsolódó cikkek