NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elon Muskot választotta az év emberének 2021-ben a Time magazin

Elon Musk
Elon Musk Szerzői jogok Matt Rourke/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Tavaly Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az év emberévé, korábban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője és Jeff Bezos, az Amazon alapítója is megkapta a megtisztelő címet.

HIRDETÉS

Elon Muskot, a Tesla Motors vállalat alapító-vezérigazgatóját választotta 2021-ben az év emberének az amerikai Time magazin.

A dél-afrikai-amerikai üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere a Tesla mellett egyben a SpaceX űripari vállalat alapítója, az emberi agyba beültethető eszközöket fejlesztő Neuralink cég vezetője és az alagutak fúrásával és építésével foglalkozó The Boring Company létrehozója, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI cég alapítója.

"Megoldásokat kínálva létező válságokra, megtestesítve a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, valamint a társadalmat a legvakmerőbb és legfelbomlasztóbb átalakulások felé hajtva, Elon Musk a Time év embere 2021-ben" - közölte hétfőn Edward Felsenthal, a magazin főszerkesztője.

"Elon Musk világűrt elérő vakmerő vállalkozása közvetlen összeköttetésben van az első év emberével, Charles Lindbergh-gel, akit a szerkesztők 1927-ben választottak meg, hogy megemlékezzenek az Atlanti-óceán első szóló átrepüléséről" - tette hozzá.

A Time szerint az év embere olyasvalakit testesít meg, aki "a leginkább hatással volt a hírekre, az életünkre akár jó, akár rossz irányban".

Musk régóta uralja a szalagcímeket, a Twitteren 66 millió követője van. Házigazdája volt a Saturday Night Live népszerű amerikai televíziós műsornak, kriptovalutákról, részvényekről ír rendszeresen üzeneteket, befolyásolva ezzel árfolyamukat. Egyes üzenetei a múltban magukra vonták a felügyelő hatóság figyelmét is.

A Time magazin Olivia Rodrigo popénekest, színésznőt választotta az év előadójának, Simone Biles amerikai tornászt az év sportolójának és az oltóanyagkutatásban részt vevő tudósokat az év hőseinek.

Tavaly Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az év emberévé, korábban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője és Jeff Bezos, az Amazon alapítója is megkapta a megtisztelő címet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elon Musk - egy magánember, aki képes megzavarni az egész világot

Elon Musk több mint 40 milliárd dollárt ajánlott a Twitterért

Videó: így dőlt össze a világ harmadik leghosszabb gerendahídja Baltimore-ban