Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Francia-brit halászati vita: nincs még megegyezés

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
euronews_icons_loading
Francia-brit halászati vita: nincs még megegyezés
Szerzői jogok  Christopher Furlong/AP

Nincs még eredménye Emmanuel Macron francia elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök egyeztetésének, így kedden léphet életbe Franciaország fenyegetése, miszerint a brit halászhajók többé nem rakhatják ki rakományaikat francia kikötőkben amennyiben a brit hatóságok nem adnak ki az eddiginél jóval több engedélyt francia halászati cégeknek arra, hogy az Egyesült Királyság felségvizein halászhassanak.

Lizz Truss brit külügyminiszter Glasgow-ban azt mondta, nincs még megegyezés, illetve visszautasította a franciák állásfoglalását.

„A franciák teljesen észszerűtlenül fenyegetik a halászati iparunkat. Vissza kell vonniuk a fenyegetésüket, különben az EU-val kötött kereskedelmi megállapodásunk szerinti mechanizmust fogjuk használni a cselekvéshez" – mondta riporteri kérdésre is válaszolva a brit külügyminiszter.

A két ország korábban megegyezett egymással, hogy engedélyeket adnak ki a másik fél halászhajóinak a felségvizeiken történő halászatra, ez azonban akadozik. Macron és Johnson még a római G20-csúcson megállapodtak abban, hogy megoldást keresnek a patthelyzet feloldására.